Előbb-utóbb menni kell

Ez részben igaz is. Mindenki, akinek van munkahelye, félti azt. Szíre-szóra nem megy táppénzre, s nemcsak a jövedelemcsökkenés miatt, hanem mert valós a probléma: aki gyakran tölti betegszabadságon az időt, attól könnyebben megválik a munkáltató, mint a hadra fogható munkaerőtől.

Ám megítélésem szerint árnyaltabb a kép. Ha megnézzük az úgynevezett korfát, s ismerjük azt az adatot, hogy több mint hárommillió ember kap nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást, s hozzátesszük, hogy sok a fiatal nyugdíjas, látható, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt az a létszám, amelyiknél a táppénz, mint ellátási forma, szóba sem kell, hogy kerüljön. Másodsorban a betegszabadságon töltött idő egy részét a munkáltató közvetlenül fizeti, az egészségbiztosítónál meg sem jelenik. Harmadsorban, s alighanem ez a legjelentősebb módosító feltétel: megváltozott a munkáltatás szerkezete , a cégek túlnyomó része az alkalmazottait vállalkozóként foglalkoztatja, így az illetőknek saját maguknak kell a biztosítóval elszámolniuk. (Nem is szólva a minimálbéren alkalmazottakról, akik, ha mégis táppénzre szorulnak, értelemszerűen csak a minimálbér után kapján az ellátást.)

Az is tény, hogy véget ért az a korszak, amikor az emberek a munkahelyük megszűnése után rokkantnyugdíjba menekültek sokkal kevésbé voltak szigorúak a rokkantosítás feltételei, mint ma - , így ők is kiestek a táppénzzel ellátottak köréből. Véget ért az a korszak is, amikor a betakarítási időszakban a háztájit művelő, egyébként iparban dolgozók három-öt napra is betegszabadságra mentek.

A biztosító szigorúbban ellenőrzi a háziorvosokat, s hat hónapról háromra mérséklődött az úgynevezett passzív táppénz igénybe vételének lehetősége.

Nem utolsósorban meddig is egészséges az ember? Több orvost faggattam, s az volt a tapasztalatuk, hogy a normális, egészséges életvitel mellett az emberek jelentős része negyven-negyvenöt éves koráig egészséges maradhat. A komoly, gyakran krónikussá váló betegségek esetében pedig előbb-utóbb mindenki orvoshoz és táppénzre kényszerül. Ha tetszik, ha nem.