Hírek

2012.05.12. 08:15

Elhalasztották a vádemelést a Sukoró-ügyben

Budapest - Harminc nappal meghosszabbították a vádelőkészítés szakaszát a Gyurcsány Ferencet is érintő, úgynevezett Sukoró-ügyben – értesült a Népszabadság és a Magyar Hírlap.

MTI

A Népszabadság szombati száma szerint a késlekedés egyik oka, hogy a két éve hűtlen kezelés gyanújával indult - és a végére kilenc gyanúsítottat, köztük Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt is eljárás alá vont - folyamat során 40 ezer oldalnyi irat keletkezett, amelynek érdemi megismeréséhez mindegyik gyanúsítottnak és védőjének joga van. Az iratanyagot Gyurcsány Ferenc - élve jogával - nem adathordozón, hanem papíralapon kérte. A dokumentumokat az ügyészség dolgozói hosszú heteken át másolták - írja a lap.
   
Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője a Népszabadság kérdésére elmondta: a vádemelés meghozatalára vonatkozó eredeti határidőt az elmúlt napokban hivatalosan is egy hónappal meghosszabbította, így legkésőbb június 10-ig kerülhet sor a vádemelésre. A vádhatóság vezetője arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a kilenc gyanúsítottból végül nem mindegyik ellen emel majd vádat az ügyészség, azt válaszolta: "amíg nincs döntés, bármi elképzelhető".
   
Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a szombati Magyar Hírlapnak azt mondta: összesen 90 nap áll rendelkezésre az eljárás ezen részére, vagyis a vádelőkészítést kétszer lehet meghosszabbítani. Cáfolta, hogy a hosszabbításnak köze lenne ahhoz, hogy több gyanúsított kikérte a több mint 40 ezer oldalnyi nyomozati irat fénymásolatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!