Hírek

2014.12.13. 21:05

Egyre több vendéglátóhelyen hallani ismét élőzenét

Pár év alatt szinte teljesen eltűntek a vendéglátóhelyekről a zenészek. Szinte nincs egy hely, ahol táncolni lehet, s évszázados dinasztiák dőltek nyomorba. Túlnyomó többségük cigány volt. Az utóbbi időben ismét egyre több helyen szólalnak meg a hangszerek.

Klecska Ernő

Nyugatra mentek a keleti zenészek,
a vonatablakból mégvisszanéztek,
onnan tudták, hogy nyugaton az élet élet...

A 30Y zenekar Disszidálok című számának első taktusai jutnak az ember eszébe, amikor beül egy étterembe vagy kocsmába. Jobb esetben a zenegép, rosszabbikban a zenét hírekkel éppencsak megszakító rádiók szólnak. Nem kell ahhoz nagyon öregnek lenni, hogy emlékezzünk: még pár éve is cigánybandák, több zenészből álló formációk biztosították a jó hangulatot annak, aki egy jót akart enni vagy csak beszélgetni, darvadozni támadt kedve a fehér asztalnál. A vendéglátós zenészeknek, akik tánczenét és – hagyományos népzenekari felállásban – klasszikus cigányzenét játszottak, a rendszerváltás tette be a kaput.

Az akkori privatizációban hirtelen, egyik pillanatról a másikra váltak munkanélkülivé, mert az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) már nem tudta megvédeni érdekeiket, munkahelyüket.

Hiányuk a települések képét is megváltoztatta. Korábban szinte tartozékai voltak az olyan klasszikus vendéglőknek és éttermeknek, mint például az Árpád, a Barátság, az Ősfehérvár.

A vendéglátósok, úgy tűnik, felismerték az igényt, s egyre több helyen jelennek meg a zenészek – többnyire csak szólóban, mert a „bandák” sokba kerülnek, a zenészek foglalkoztatása macerás.

A fehérvári Kiskakas vendéglő az elsők között hozta vissza a szokást – Suha Sándor hétvégén hölgytársaságot szórakoztatott (Fotó: Molnár Artúr)

Ha az ember nem akar kizárólag az emlékezetére hagyatkozni, érdemes a történeti forrásokat segítségül hívni. Bár sokakban él az a hit, hogy a zenész cigányok zenélésre születtek, s e tudásukat – egyfajta kasztként – Indiából hozták. Első csoportjuk, az úgynevezett romungrók 14–15. századi, magyarországi betelepedésük után először csak a 16–17. századtól kezdődően találkozhatunk olyan forrásokkal, ahol néhányukról zenészként szólnak.

A 18. század második felében megjelenő cigánybandák tagjai viszont már hivatásszerűen is a szórakoztató zenélésből próbáltak megélni. Az első cigányprímásnak az 1711 és 1772 között élő Czinka Pannát szokták említeni.

Míg a 18. század végén kevesebb, mint 1600 cigányzenészt említenek az összeírások, 100 év múlva már 17 ezer zenész cigányt regisztráltak Magyarországon. Kállai Ernő szerint a zenészek fokozatosan a „cigányság arisztokratái” lettek. A volt kisebbségi ombudsman egyik tanulmánya szerint három nagy csoportjuk van.

Egyrészt vannak olyan fiatalok, akiknek a szülei a verbunkosból kinőtt klasszikus cigányzenével foglalkoztak, több generációra visszamenőleg, de ők már szinte kizárólag klasszikus zenét tanultak. A másik nagy csoport a napjainkra már elöregedő generáció, amelynek tagjai a hatvanas-hetvenes évtized, a cigányzene utolsó virágkorának haszonélvezői voltak. Ők a rendszerváltozás utáni privatizációban hirtelen, egyik pillanatról a másikra váltak munkanélkülivé. A harmadik réteget az általában oláh származású, autodidakta, autentikus cigány népzenét játszó együttesek tagjai képezik. Ők az utóbbi 10–15 évben tűntek fel, egyre nagyobb igény van rájuk – fogalmaz.

A vendéglátós zenészekkel együtt más szakmák művelői is munka nélkül maradtak – a hegedűkészítőkre is rossz napok köszöntöttek (Fotó: archív/Kabáczy Szilárd)

A „vendéglátózás” megszűnésével sokak egzisztenciája, önbecsülése és egészsége megrendült. Az egykor közmegbecsülésnek örvendő zenészek közül van, aki takarítással foglalkozik, más segédmunkásként dolgozik. Legtöbben egyik napról a másikra élnek – mondták el többen is. A szerencsésebbek – ők vannak kevesebben – külföldre mentek, de olyan is van, aki pénzbehajtással foglalkozik. Érthető, hogy minden megszólaló neve elhallgatását kéri – nem büszkék helyzetükre.

Az elmúlt két és fél évtizedben nemcsak a cigány-, de az élőzene is szinte teljesen eltűnt a vendéglátóhelyekről. Mivel azonban a kocsma a legdemokratikusabb hely a világon, hiszen a teljeskörű szólásszabadság mellett az emberek mindennap a pénztárcájukkal szavaznak, hamar kiderült: ordító igény lenne a zenére, a táncra.

Suha Sándor egyszemélyes zenekarként teszi a dolgát. Ha kell, szintetizátort, ha kell, tangóharmonikát ragad (Fotó: Molnár Artúr)

Az első fecskék érthetően, a régi vendéglátós dinasztiák tagjai voltak. Fodor Zsolt, a székesfehérvári Pátria üzletvezetője a vendéglőbe a Kodolányi Főiskola művészeti tanszékének jazz-zenészeit invitálta. A bicskei Báder fogadóban hagyományos magyar zene jelent meg pár éve. A megyeszékhely két vendéglőjében, a Kiskakas és a Diófa étteremben hétvégén élőzene van. Madler László üzletvezető és édesanyja, Madler Lászlóné kezdeményezésének nagy sikere van. A vendéglők közönsége, úgy tűnik, mindenütt élvezi a régi-új divatot. A Hajmási Péter, Hajmási Pál projekt azonban még minden bizonnyal várat magára, hiszen arról nincs szó, hogy „Húzatom agyba-főbe, beugrom a nagybőgőbe”. Ugyanis tapasztalataink szerint a mai zenészek jellemzően egymaguk zenélnek. Mondhatni: minden hangszeren játszanak.

 

Talán sose halunk meg!

Pesszimista jóslatok szerint a „cigányzene” ugyanolyan gyorsan fog eltűnni, mint ahogyan néhány száz éve megjelent. Bár én nem vagyok e stílus megszállottja, úgy gondolom, kár lenne érte. Nem is érdemes aggódni. Jöhet itt Lagzi Lajcsi, megjelenhet mindennap a szintetizátorok baljós árnya, azt ne feledjük, hogy se a sramli, se a „jó túrós csusza”, se a kerthelyiség nem ment ki a divatból. Naná, ott lehet csak inni jól – és ez a lényeg! Amíg ember él e földön, kocsma is, kocsmazene is lesz – akárhogy is hívják!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!