Hírek

2014.11.10. 19:30

Vége az MSZOSZ-nek: éljen az MSZSZ!

Dunaújváros - Átalakul az érdekvédelmi mozgalom a hónap végén: egy minden eddiginél nagyobb szövetséggel.

Pekarek János

Vége az MSZOSZ-nek: éljen az MSZSZ! Akár így is kezdhetnénk a tudósítást, hiszen már most, hetekkel az Magyar Szakszervezetek Szövetségének (MSZSZ) november 21-22-re, Budapestre összehívott kongresszusa előtt biztos, hogy három érdekvédelmi konföderáció is megszűnik - köztük a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), amely már a rendszerváltástól kezdve végigkísérte a vasmunkások, energiaipariak, és még számos szakszervezethez tartozó dolgozók eletét.

A várhatóan majd MASZSZ-nak rövidített új szakszervezeti együttműködés várhatóan nagyobb hatással és erővel képviselheti a benne tömörült munkások és alkalmazottak érdekeit a munkaadókkal és a kormánnyal szemben. Legalábbis ezt hangsúlyozták az alapító három konföderáció, az MSZOSZ, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), s az Autonóm Szakszervezetek vezetői a 2013. decemberi 6-i alakuló ülésük után, amikor elkezdték előkészíteni az idei kongresszust.

Ezen a rendezvényen, amelyet a budapesti Danubius Hotel Helia konferenciatermében szerveznek, a Vasas Szakszervezeti Szövetséget Balogh Béla, a dunaújvárosi Mucsi Zoltán és Spieglné Balogh Lívia képviseli.

Az alakuló kongresszus napirendje pedig: a MASZSZ elnökségének beszámolója az alakuló ülés óta végzett munkáról. Döntés az MSZOSZ, a SZEF és az ASZSZ beolvadásáról. Az új szövetség tisztségviselőinek megválasztása. A MASZSZ programjának elfogadása. Ezzel várhatóan új alapokra kerül az érdekvédelmi munka nagy része.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!