Hírek

2012.10.08. 14:50

Egervári: Most jönnek a legfontosabb meccsek

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint együttese a két legfontosabb világbajnoki selejtezőn szerepel majd pénteken Észtország otthonában, négy nappal később pedig hazai környezetben Törökország ellen.

MTI

"A továbbjutás szempontjából most jönnek a legfontosabb mérkőzések" - nyilatkozott hétfői sajtótájékoztatóján a szakember. "A négy pont a versenyben maradást jelentené, a hat pont pedig az előnyt, minden további eredmény hátrányosan érintené a csapat további esélyeit."
    
Egervári kitért a hollandoktól elszenvedett 4-1-es vereségre is, úgy vélte, "elsősorban nem kudarcként, hanem tanulságként kellene felfogni ezt az összecsapást". Hozzátette, a bizalom még él a játékosokban, persze nem a végletekig, így a soron következő két találkozónak nagyon nagy súlya van.
    
Gera Zoltán, az együttes csapatkapitánya szerint fontos, hogy a legutóbbi találkozón elkövetett hibákat kiköszörülje a gárda:
    
"A válogatottól azt várom, hogy felkészülten, koncentrálva, a hibákat kijavítva futballozzon. Biztos, hogy nehéz dolgunk lesz Észtországban, ugyanis ez a csapat a legutóbbi Eb kvalifikációs sorozatban pótselejtezőt játszott. Az elmúlt hetekben a sajtó hadjáratot indított a csapat ellen, de mások is futballoznak nagy nyomás alatt, nem szabad foglalkoznunk ezekkel a dolgokkal."
    
A West Bromwich Albion légiósa szombaton gólt szerzett a Queens Park Rangers ellen, így jó hangulatban várhatja az összecsapást: "nagyon örülök, hogy újra végig a pályán voltam, a gól pedig csak egy plusz a játékosok életében."
    
A hollandoktól elszenvedett 4-1-es vereséget követő hangulatot Dzsudzsák Balázs is nehezen emésztette meg:
    
"Remélem, a soron következő két meccsnek olyan lesz a végkimenetele, hogy az visszaadja a reményeket, amelyeket a hollandok elleni összecsapás lerombolt."
    
"A klubomban az utóbbi négy meccsünkből hármat megnyertünk, az, hogy most szerepet kapok-e, egyelőre még nem tudom" - mondta a vb-ezüstérmes ellen a csapatból kimaradt Szalai Ádám, a Mainz támadója.
    
A legutóbbi találkozón nagy hibát vétő Elek Ákos szerint nem szabad abból az összecsapásból kiindulni, ő úgy gondolja, egy kicsit túl lett misztifikálva az a vereség. Megjegyezte, ugyanaz a játékos, aki bajnok lett a Videotonnal, gólpasszt adott Dzsudzsák Balázsnak Finnországban és aki nagyot hibázott a hollandok ellen.

    
A magyar válogatott kerete:
    
Kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olimpiakosz)
    
Védők:
Varga József (DVSC-TEVA), Takács Ákos (Győri ETO FC), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Juhász Roland (Anderlecht), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Lipták Zoltán (Győri ETO FC), Kádár Tamás (Roda JC), Halmosi Péter (Szombathelyi Haladás)
    
Középpályások:
Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Koltai Tamás (Győri ETO FC), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Pátkai Máté (Győri ETO FC), Pintér Ádám (Real Zaragoza)
    
Támadók:
Szalai Ádám (FSV Mainz 05), Németh Krisztián (Roda JC), Szabics Imre (Sturm Graz)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!