Hírek

2017.03.29. 20:29

Diák Matyi és Döbrögi - Tizenegy iskola tanulói szerepeltek a színpadon

Székesfehérvár - Bemutatták a Lúdas Matyit a Vörösmarty Színházban. Tizenegy iskola csaknem 350 diákjának részvételével.

Szabó Zoltán

Folytatódott tehát az a kezdeményezés, amelynek első állomása a 2014-15-ös évadban a Bojtárból tündérkirály (a János vitéz alapján), a második pedig a Tündérhon vándorai (a Csongor és Tünde nyomán) volt. Ezúttal is különböző iskolák diákjai adták elő Fazekas Mihály művének egymást követő jeleneteit, Schwajda György átiratában. A teátrum színészei és táncosai mentori segítséget nyújtottak a színrevitelhez. Az előadás rendezője Matuz János, a színház művészeti intendánsa.

A résztvevő iskolák, zárójelben a mentorok: Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (Kerkay Rita), Ciszterci Szent István Gimnázium (Tűzkő Sándor), Szabolcs Vezér Gimnázium és Általános Iskola (Matuz János), Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola (Juhász Illés), Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (Keller János), Vasvári Pál Gimnázium (Matuz János) Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (Závodszky Noémi), II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Gál Horváth Bernadett) Chernel István Általános Iskola és Gimnázium (Kelemen István), Kossuth Lajos Általános Iskola (Kozáry Ferenc), Árpád Szakképző Iskola és Kollégium (Matuz János).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!