Hírek

2009.05.06. 02:29

Csípnek a gyötrők

Székesfehérvár, Velencei-tó - Több millió forintot költenek az önkormányzatok a szúnyoggyérítésre. Az első légi irtás a tókörnyéken május közepén várható, Fehérváron csak júniusban.

Fejér Megyei Hírlap

- A szúnyogokból nem kevés, hanem már igencsak sok repked a város peremrészein, ott, ahol állóvizeket is lehet találni - Szőke Kálmán rovartani szakértő már több esztendeje felügyeli a szúnyogirtások hatékonyságát. - Székesfehérvár peremterületein erőteljesen csípnek az úgynevezett gyötrő szúnyogok. Ez a faj jelenik meg először, utána szép sorban jönnek a többiek, négy-öt faj egy nyáron át. A szúnyogártalom már megjelent, az irtás viszont, ahogy tudom, később kezdődik.

A szúnyognépesség pedig általában az időjárás függvénye is. Irtani kétféleképp lehet a vérszívókat, egyszer lárvaállapotban, erre az idén nem volt példa. A másik, gyakoribb védekezés a légi permetezés. Bozai István, a fehérvári városgondnokság vezetője elmondta, a megyeszékhelyen három légi irtással számolnak, a negyediket csak szükség esetén vetik be. Tavaly Székesfehérváron 12 millió forintot fordítottak a légi irtásra. Ez a történet a Velencei-tó mellett másként alakul az idén. Kelemen Szabolcs, a Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás irodavezetője elmondta, három cégtől kérnek be árajánlatot, mivel az idén nem csatlakozik minden település a kistérségi megrendeléshez. Gárdony, Velence, Pákozd és Zichyújfalu együtt irtatja a zümmögő csípkelődőket. Az érintett településeken valószínűleg már május közepén megkezdődik a szúnyogirtás. Az idei nyárra négy légi és egy biológiai gyérítést terveznek, az idén is pályáztak, a költségek felét a Magyar Turizmus Zrt. átvállalja. Tavaly az összeg tízmillió forint volt.

- Már két éve jeleztem a kistérségnek, hogy nem elég hatékony a légi irtás - Molnár Gábor, Sukoró polgármestere azt mondta, a repülőről leszórt anyag, valamint a nem megfelelő időben - még nem röpködnek a szúnyogok - kiszórt permet nem volt elég hatékony. - A településünk Kápolnásnyékkel és Nadappal együtt úgy határozott, hogy más cégeket keresünk meg, kérünk árajánlatot helikopteres vállalkozástól. Nincs ebben semmi, többen vásárolunk a vállalkozótól, igyekszünk tárgyalni az árról. Pályázunk is, ha sikeresek leszünk, az külön öröm.

Nadap polgármestere, Wagner Péter hozzátette, kiszámolta, a falu 40 hektáros területén az irtás körülbelül nekik 150-200 ezer forintba fog kerülni a nyáron. Pázmándon a méhek miatt nem irtják a szúnyogokat, másutt előre figyelmeztetik a méhészeket, ne nyissanak aznap kaptárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!