Hírek

2017.08.30. 18:45

Tábor az állami gondoskodásban élő gyermekeknek: Volt csapatépítés és önismeret fejlesztés...

A Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület tizenegyedik alkalommal valósította meg az állami gondoskodásban élő gyermekek, fiatalok áldozattá, illetve bűnelkövetővé válását megelőző táborát augusztus végén Fehérvárcsurgón, a Kaszap István ifjúsági házban.

FMH-információ

- Egy programsorozat része ez a tábor is, amely egész éven át segíti a fiatalokat, hogy ne váljanak áldozattá, illetve bűnelkövetővé. A mindennapi életre készítik fel a fiatalokat - tájékoztatta lapunkat Janó Andorné Ildikó.A 13-16 év közötti bodajki, csetényi, enyingi, iváncsai, kápolnásnyéki, lepsényi, lovasberényi, úrhidai, velencei és székesfehérvári ellátási helyen nevelkedő fiatalok vettek részt az egyhetes tematikus táborban.

A csapatépítésben és önismeret-fejlesztésben Horváth Petra és Bíró Nóra, a Tranzit Szolgálat szakemberei segítettek. A NAV Vám- és pénzügyőrség munkájáról vetítéssel egybekötött tájékoztatót Rozs Viktor tartotta. Talán a legnagyobb sikere a Pásztor László tisztiorvos, Csóka Erika egészségfejlesztő és az ÁNTSZ munkatársai által két témában adott prevenciós előadásnak volt: a dohányzás megelőzése és a felelős szexuális magatartásnak témában, amelyet filmvetítéssel, rapid-randival és tárgyi bemutatóval egészítettek ki.

A csurgói víztározóban is fürödtek a fiatalok

A táborozók jártak Fehérváron is: a Barátság moziban 75-en A nagy napom c. filmet nézték meg és a Tranzit szolgálat pszichológusa, Kozma Kriszta segítségével beszélték meg a látottakat. Kora este Papp László csillagászati foglalkozásán vehettek részt a fiatalok, ahol az általa hozott távcsőbe belenézve egy ismeretlen világot fedezhettek fel.

Jó hangulat, napsütés

A székesfehérvári bíróságról László Ádám bírósági titkár és Koronczai Míra bírósági fogalmazó a Nyitott Bírósági program keretében a legalapvetőbb törvényalkotói információkról tájékoztatott minket. A fiatalkorúakat érintő általános tudnivalókról, a büntetőeljárásokról, szabálysértésekről, pályaorientációról, büntethetőségről és ítéletekről tájékozódhattunk. De a fő téma még is a diákcsíny vagy bűncselekmény témakör volt. Illetve a világháló illemtana és veszélyei.

A búcsúest is nagyon jól sikerült, a tábor örök emlék marad

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály munkatársai, Ladányi Mihály rendőr alezredes és Szabó Noémi rendőr őrmester "diákcsíny vagy bűncselekmény, agresszió/hatalmi törekvések a kortárs csoporton belül, gondatlanságból baleset" tematikával gondolatébresztő programmal érkezett.

A diákok a fehérvárcsurgói víztározóban is fürödtek, ahol a tökéletesen tiszta vízben szinte mindenki megmártózott. Megérkeztek a vendégek, Sohonyai Edit ifjúsági könyv író, Kovács Árpád festőművész-tanár, Julcsi, Ármin és Pepi kutyus. Utóbbi be is mutatta, hogy örül a rég nem látott gazdijának, valamint, hogy igazi foci csatár a Border Colli és nem akárhogyan fejelni is tudott. A remek nyári időben a hétvégét sportolással, kirándulással és strandolással töltötték. Este Bernát Miklós idegenvezetésével a fehérvárcsurgói katolikus templom történetével, és a gyerekek kérésére a vallásokkal és azon belül a mise szertartásának jelentésével foglalkoztak. A pótvacsora után a búcsúest fénypontja a több órás csillagnézés volt az udvar közepén, a hátukon fekve csodálhatták az égboltot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!