Hírek

2017.01.03. 11:59

Csákvár jól bánt a lehetőségeivel - milyen évet zárt a város?

Csákvár – Felújított járdák és utak, bővülő nemzetközi kapcsolatok és a lakosság előtt még láthatatlan tervezési munkálatok – ez dióhéjban Csákvár 2016-os éve. Illés Szabolcs polgármester, kérésünkre , évet értékelt.

S. Töttő Rita

A több mint ötezer lakosú Csákvár, amely a festői szépségű Vértes hegység lábánál húzódik, nyugodt, kiegyensúlyozott évet zárt 2016-ban, amelyben helyet kapott komoly projektek megvalósítása és a lakosság számára még láthatatlan tervezési folyamatok elindítása is.

Illés Szabolcs polgármester, aki 2014-ben állt a település élére, így fogalmazott: ahhoz, hogy az elmúlt két év így alakuljon, az ország gazdasági növekedésén túl szükség volt a helyi önkormányzat dolgozóinak, valamint a képviselő-testületnek az odaadó munkájára is. A város 2016-ban 1 milliárd 50 millió forintos költségvetéssel dolgozhatott, amely lehetővé tette, hogy az önkormányzat pozitív évet zárhasson, mindenféle tekintetben.

Illés Szabolcs Fotó: archív

– Előreláthatólag az elmúlt évek egyik legjobb költségvetésével dolgoztunk 2016-ban – árulta el a polgármester. – Jó gazda módjára gazdálkodtunk a pénzzel, lehetőségeinkhez képest a forrásokat úgy használtuk ki, hogy abból a legtöbbet hoztuk ki.

Csákvár életében egyébiránt a tavalyi év az előkészítések és tervezések éve volt. Látványos beruházás a 2015-ös esztendőhöz képest kevesebb valósult meg, de ami volt, a lakosság számára nagy jelentőséggel bírt:

– A Kálvária és a Szabadság utca útjának, valamint a Szent István utca melletti s a Szabadság téri óvoda előtti járda felújítása nagy előrelépésnek tekinthető – tekint vissza a városvezető s hozzáteszi: ezek mellett a 2017-es évi pályázatok előkészítése, tervezése zajlott. Nyolc olyan pályázatot adtak be, melyek elbírálását remény telve várják: szeretnének ugyanis kerékpárutat, parkolót, zebrát, turizmusfejlesztést, azon belül ajándékboltot, kerékpárkölcsönzőt, turisztikai fogadóteret. Az egészségügyi alapellátás infrastruktúrájának, azaz a háziorvosi rendelő fejlesztésének második ütemét is előkészítették 2016-ban, melynek keretében felújítanák a tetőt, napelemmel látnák el az épületet, cserélnék a hőszigetelő rendszert, a nyílászárókat és a burkolatokat is. A tavalyi évben beadták pályázatukat az óvoda energetikai korszerűsítésére, eszközbeszerezésre, az iskola energetikai és gépészeti korszerűsítésére is. A városközpont rehabilitációjának tervei is elkészültek, s a Fejér megyei önkormányzattal karöltve a helyi foglalkoztatási együttműködéseket is megfogalmazták. Ezek mind olyan pályázatok voltak, amelyek elbírálása 2017-ben várható. Emellett tavaly elkészült a település csapadékvíz elvezetési terve is, így ha bármilyen forrás rendelkezésre áll, indulhat a kivitelezés.

A csákvári orvosi rendelő - szeretnék továbbfejleszteni

A tavalyi év egyik legmeghatározóbb sikerélménye azonban jelenleg még „láthatatlan", azaz előkészítési fázisban van: a város szennyvíz elvezetésének bővítésére és korszerűsítésére elnyert 2 milliárd forintos beruházás „nagy dolog" – fogalmazott Illés Szabolcs, aki szerint ezzel a fejlesztéssel elérhető, hogy a város 100 százaléka csatlakozhasson a továbbépülő csatornarendszerhez. A szennyvíztelep bővítése mellett ugyanis ez a legfontosabb cél: a csatornával el nem látott területek rendszerbecsatolása.

– A kivitelezési munkálatok a 2017-es év második felében kezdődhetnek – árulja el a polgármester, ahogy azt is: nagy feladat ez, hiszen jelenleg Csákvár utcáinak valamivel több, mint fele van szennyvízcsatornával ellátva.

Ahogy minden magyar település életében, úgy Csákváréban is az 1956-os emlékév műsorának lebonyolítása volt fontos momentum, amelyre szintén pályázaton nyertek plusz forrást, melynek köszönhetően színvonalas műsort hozhattak létre.

Apróbb, de fontos előrelépés volt még 2016-ban két olyan gép beszerzése, melyekkel az aszfaltozási munkákat minőségileg jobban tudják elvégezni, emellett sikerült vásárolni egy kisteherautót, amely a városgazdálkodás munkáját tette könnyebbé. Nem mellesleg Csákvár nemzetközi kapcsolatai is bővültek, ugyanis a két meglévő testvértelepülése mellé csatlakozott az erdélyi Makfalva is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!