Hírek

2013.02.07. 16:28

Bemutatkoznak a pázmándi polgármesterjelöltek

Pázmánd - Január 25-én, 16 órakor lejárt a február 24-re, vasárnapra kitűzött időközi polgármesteri és képviselői választásokra a jelöltállítás határideje. Tizennyolcan jelöltették magukat önkormányzati képviselőnek és Virányiné Reichenbach Mónika, valamint Kutai Tibor indul a polgármesteri székért, miután 2012. november 29-én a képviselő-testület megszavazta önfeloszlatását.

Tihanyi Tamás

Virányiné Reichenbach Mónika 32 éves,  három  gyermek édesanyja.

- Két és fél éve Pázmánd polgármestere vagyok, előtte képviselőként dolgoztam. Meggyőződésem, hogy a jó önkormányzás a helyi társadalom széles körének bevonásával, egy otthonos, élhető település és közösség szolgálatával valósítható meg. Számomra a lakosság széles körű véleményének ismeretét a közvetlen demokrácia jelenti. Ezt a pázmándiak által javasolt emberek, utcabizalmik biztosították. A szakszerű faluvezetést településfejlesztési, közgazdasági, vállalkozási, oktatási és más  területeket képviselő szakértő képviselőkkel, civil szervezetekkel és társadalmi segítőkkel képzelem el.

Virányiné Reichenbach Mónika

- Eddigi munkám egy ilyen helyi önkormányzás megalapozását szolgálta, ahol az emberek nem csak a választásokkor, hanem a mindennapokban is beleszólhatnak a döntésekbe. 2010-ben  Pázmánd a változást választotta. Ez a folyamat érintette az elmúlt 20 évben regnáló érdekviszonyokat, súrlódásokkal is járt. Legfontosabb eredménynek tartom, hogy Pázmánd kilábalt az adósságcsapdából. Hiba volt azt hinnem, hogy ebben a változásban a múlt idők képviselőiben partnert találok. Számomra is komoly tanulást kívánt annak megértése és megoldása, hogy a konfliktusokat az értékek mentén lehessen kezelni. Bízom abban, hogy  folytathatom  munkámat hasznosítva az eddig szerzett tapasztalatokat, kritikákat, és egy új, együttműködő képviselő-testülettel a fejlődő pályára állított Pázmánd folytatja gyarapodását népességszámban, gazdaságában, társadalmi és kulturális életében.

- Szeretném, ha a falu nem lépne vissza, az itt élő emberek mind teljesebb mértékben egy átlátható közélet részeivé válnának, amelyben mindenki tisztán láthatja, hogy mi, miért és hogyan történik. Megteremtődik a részvétel lehetősége a helyi fejlődésért és nyugodt, otthonos életviszonyok fenntartásáért folyó munkában. Eddig is küzdöttem azért, hogy fennmaradjon Pázmánd nyitott és befogadó jellege, s a beköltözők tovább erősítsék megőrzendő hagyományainkat, társadalmi és kulturális értékeinket. Az szolgálná a falu érdekeit, ha a fejlődés  nem szakadna meg.

Kutai Tibor 1968-ban Székesfehérváron született.  Születése óta Pázmándon él  feleségével,  18 éves Dávid fiával és 15 éves Adél lányával.  A főiskolai tanulmányai befejeztével 1990-től 2010-ig faluja polgármestereként dolgozott.

Kutai Tibor

- Ezt követően  az MVH Fejér Megyei kirendeltségén és a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet szakmailag kiválóan felkészült kollektívájában szereztem szakmai tapasztalatot a vidéken élők életminőségének javítása érdekében tett kormányzati elképzelések végrehajtásában.

- Az időközi önkormányzati választásokat követően megfontolt, és emberi bizalmon alapuló vezetői munkával szeretnék Pázmánd község jó hírnevének visszaállításán dolgozni. Fontosnak érzem, hogy a település fejlődése töretlen legyen, de az itt élő közösség közös jövőképe alapján alakuljon. Biztosítani kívánom, hogy a falu közügyei iránt érdeklődők napra kész, hiteles információk birtokában tudjanak bekapcsolódni a község ügyeinek véleményezésébe, döntési folyamatába. Természetesen ezt csak a feladatok végrehajtását is vállaló képviselő-testülettel lehet elérni, külön csatornás kommunikáció nélkül. Így példáját mutatva annak, hogy a külön vélemény nem lehet a széthúzás melegágya. Így újra a szülőfalum írott és íratlan szabályai szerint a múltból táplálkozva és okosan, a szakmai szabályokat betartva építhetjük tovább közösen, sokunk számára e csodálatos földrajzi adottságokkal rendelkező és az itt élő emberek tettvágyából eddig is fejlődő településünket, Pázmándot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!