Hírek

2013.09.01. 15:02

Békaprojekt a 7-esen

Dinnyés – Közel három esztendeig tartott, amíg a több száz milliós projekt elkészült. Érintette a megyét, az Ipoly-völgyét és a Gerecse barlangjait.

Kovalcsik Katalin

A közutakon járók naponta láthatják – talán nem aktív résztvevői –, hogy milyen sok apró élőlény, béka, süni, mocsári teknős kerülhet életveszélybe, pusztul el az utakon. A Velencei-tó mellett vivő 7-es főközlekedési út mellett ezek napi események voltak, amíg a Duna-Ipoly Nemzeti Park el nem kezdte és be nem fejezte a következő beruházást. Nevezetesen a 7-es út mellett elkészült egy több kilométer hosszú kerítésrendszer, amely a dinnyési Fertő, valamint a Velencei-tó felőli oldalon elzárja az utakat a vándorló állatok elől.

A múlt heti projektzárón Kiss Péter természetvédelmi őr mutatta be a tókörnyéket a meghívottaknak. Többek közt arról is szólt, hogy a két területet – a tavat és a Fertőt - elválasztó út már hosszú ideje veszélyforrásként volt jelen az állatok életében. – A főút melletti gyepes területen a nyári lúd keresett legelőt a fiókáival – mondta a természetvédelmi őr. – A gázolások szinte mindennaposak voltak, ahogy a mocsári teknősök életét is veszélyeztették a járművek. A teknős ugyanis szaporodási időszakában képtelen volt áttérni a tojásrakó helyére. A vidraállományt is érintették a gázolások, ahogy ezt a bemutatott fotókon is láthatták a résztvevők.

A 7-es út melletti beruházás több mint 300 millió forintba került. Létrehoztak négy átereszt, amelyeken sérülésmentesen közlekedhetnek az állatok. A felállított kerítések megakadályozzák az állatokat abban, hogy a közútra térhessenek, vészelytetve nem csak önmagukat, hanem az emberéleteket, tárgyi értékeket is. A projekt másik két részéről Domina Eszter, a Duna-Ipoly Nemzeti Park pályázati ügyintézője tájékoztatta a szakembereket, az önkormányzatok, a beruházók képviselőit.

– Az 519 milliós fejlesztés eredményeként az Ipoly-völgyben Drégelypalánk és Hont között a vizes élőhelyek rekonstrukciója valósult meg az elnyert pénzből. A Gerecse Tájvédelmi Körzetben a tatabányai Bányász-barlangot, valamint a Bajót melletti Büdös-lyukat tettük rendbe. Ezek azért fontos területeket, mivel a kereknyergű patkósdenevér populáció visszatelepítésében részt vesznek a park szakemberei is – hangzott el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!