Hírek

2017.06.28. 10:22

Beáztak a műtők a Fejér megyei kórházban

Székesfehérvár- A hétvégi eső miatt beázott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház nemrég felújított és kibővített néhány műtője. Kiderült: az intézmény perben áll a kivitelezővel.

S. Töttő Rita

Több milliárd forintos beruházásnak köszönhetően újult meg az elmúlt években a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház több részlege, köztük a műtőblokk is. Az átadón úgy fogalmaztak, hogy a legmagasabb szintű elvárásoknak is megfelelnek majd a kialakított részlegek. Azóta azonban eltelt egy kis idő, és bizony kiderült: a kivitelezéssel akadtak problémák. Olvasónk jelezte, hogy a hétvégi eső miatt beázott a kórház nemrég felújított és kibővített összes műtője. Az érintett, aki egy 10 perces kontroll miatt várt 5 órán keresztül, így fogalmazott: „ amit a válság stábnak sikerült annyira helyre hoznia, hogy délben négy műtőben megindult a gyógyítás.” Majd pedig hozzátette: „Tisztelet az orvosoknak, akik 6-8 túlórával helyt álltak.” A beteg a kivitelező felelősségét vetette fel az ügyben, s bizony, mint kiderült, jó irányban gondolkodott. A feol.hu ugyanis megkereste kérdéseivel a kórház igazgatóságát, ahol elismerték a beázás tényét: „a műtők egy része beázott” – szögezte le Varga Péter koordinációs menedzser, hangsúlyozva, hogy ennek ellenére „a betegellátás folyamatosan zajlik.” Mint kiderült, a műszaki hibák feltárása és megoldása jelenleg is folyik.

A kivitelezéssel kapcsolatos problémák pedig olyannyira léteznek, hogy a kórház vezetése elárulta: jelenleg már peres eljárás van folyamatban a kórház és a kivitelező között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!