Bátorság és rengeteg kitartás a siker kulcsa

Gyakorlatilag mindegy mivel foglalkozunk, ha azt csináljuk amit szeretünk. Van, aki asztalosként találja meg a számítását, más mérnökként boldog, s van, aki világot szeretne látni, s hogy jön mindehhez a munka? A válasz egyszerű: ha óceánjárón dolgozunk, egyszerre láthatunk világot, miközben pénzt is keresünk. Erről a nem hétköznapi életről mesélt Sánta Andrea, aki közel kilenc hónapot töltött egy tizenkét emeletes úszó "városon", ahol pincérkedett.

Andinak minden vágya volt saját szemével látni a Kajmán-szigeteket, s úgy vélte, ennek legkézenfekvőbb módja, ha hajóra száll, ahol nem üdülni, hanem dolgozni fog.

- Első lépésként elvégeztem egy képzést, majd vártam a tájékoztatót, mikor melyik hajón kezdhetek - kezdte Andi. Pár hónapos várakozás után meg is kapta a "behívót".

- Tampában, Floridában szálltam hajóra. Előtte három napig utaztam, mire biztossá vált a felszállás helye. Lazsálásra nem volt idő, már aznap munkába kellett állnom, mikor felszálltam - folytatta.

A kapitány egyik pincére is volt a fiatal lány, de önkiszolgáló étteremben is tevékenykedett, elmondása szerint ekkor rengeteget rohangált.

- Igyekeztem kapcsolatban maradni a szeretteimmel, leginkább interneten kommunikálva velük. Rengeteg képet készítettem a közel kilenc hónap alatt, amik alapján sokan azt hiszik mi csak nyaraltunk, pedig ez nem igaz, nagyon kemény munkát végeztük - mesélte tovább.

Ezt a puszit Andi a Cozumel szigeten (Mexikó) kapta a delfintől, ezzel is egy álma teljesült (Fotó: Sánta Andrea)

A kemény munkát szó szerint kell érteni, a hajón dolgozóknak egyáltalán nincs szünnapjuk, hétfőtől vasárnapig mind a kilenc hónapot végigdolgozzák. Beosztásuk sem a szokásos reggel nyolctól délután négyig tartó menetrendet jelentette: gyakran négy-öt óra munkát, két óra szünet követett, majd ismét folytatni kellett a felszolgálást. Andi, mikor tehette, leszállt a hajóról, s sokszor egyedül indult felfedező útra, később csoportosan láttak világot.

- Csodálatos helyeken jártam. Valóra vált az álmom: strandoltam a Kajmán-szigeteken, láttam a valódi türkizkék tengert a Bermudákon, voltam Mexikóban is, és még rengeteg helyen - avat be a világutazó.

Az első öt hónapban a Karib-térségben voltak, utána Európa partjainál szelték a habokat. A hazai kontinensen a rengeteg szép közül Andi Monacot kedvelte meg leginkább. - Ez életem eddigi legnagyobb élménye volt. Korábban nem volt alkalmam angolul beszélni, de ott rá voltam kényszerülve, így hamar belerázódtam. Rengeteg emberrel ismerkedtem meg. Főleg Európából érkeztek többféle náció szülöttei, köztük körülbelül 17 magyar, így honfitársaimmal is dolgoztam együtt - mesélte.

A mexikói, akkor hét hetes kisoroszlán, Sinbad szemmel láthatóan jól érezte magát Andival (Fotó: Sánta Andrea)

Eleinte persze Andinak sem volt könnyű, az állandó óraátállítás mellett az első hetekben szörnyű honvágy és magány gyötörte, hiszen egyedül vágott neki a világnak, s helyzetét az sem könnyítette meg, hogy a szerződés aláírásakor - amit a hajón ejtettek meg - még nem tudta meddig fog tartani az út.

- Volt olyan, aki három nap után hazament, mert nem bírta a gyűrődést, én úgy voltam ezzel, hogy ha már elmentem, nem adom fel - hangoztatta.

A leszállás előtt egy hónappal tudták meg a dolgozók, mikor kell elhagyniuk az óceánjárót, amikor Andi számára is kiderült a dátum, szintén elfogta a hazavágyódás érzése, de erős volt, kitartott. A rengeteg kimerítő munka azonban nem vette el a kedvét, szeptembertől újra hajóra száll. Álma eljutni Ausztráliába, de a hűvösebb északot is szeretné látni, s mivel a Kajmán-szigeteket sem sikerült megunnia, oda még visszatér.

- Akinek szintén ez az álma, javaslom vágjon bele, egy útra mindenképpen megéri - fűzte hozzá.

Kitartásból jeles

Egy étteremben ültünk le Andival. Kérdezgettem, s ő csak mesélt és mesélt. Már hallgatni is élmény volt a kilenc hónap történéseit, amit átélt a hajón. A Karib-térségben rájákkal és delfinekkel  úszott, Mexikóban egy hét hetes kis oroszlánnal barátkozott össze, fürdött a kristálytiszta, türkizkék tengerben a Bermudákon. Európában megmászta az Etnát, ahol legnagyobb meglepetésére magyarokba botlott. Volt a hercegi palotánál Monacoban, s látta az Akropoliszt is Görögországban. És ez még a fele sem annak amit elmesélt. Elgondolkodtató volt, hogy vajon milyen lehetett mindezt átélni, saját bőrön megtapasztalni Földünk sokszínűségét, nem csak a helyekre, hanem az emberekre is értve. Olyan tapasztalat ez kilenc hónapba sűrítve, ami a legtöbbünknek egész életünkben nem adatik meg. Lehet őt irigyelni, de én inkább csodálom. A bátorságát, a kitartását, a munkabírását, s hogy mindebbe egyedül vágott bele.