Hírek

2016.02.04. 14:06

Bárki járhat így: 2 milliós bírság, ugrottak a szép tervek

Ebben a történetben minden hatóság a jog szerint járt el, így hibáztatni kár is lenne bárkit. Jogilag minden rendben van, de tessék mondani, tényleg közel kétmilliós bírságot kell kiszabni egy terasz beépítéséért, amely befedve egy kisvállalkozó munkahelye lett?

Házi Péter

Attila 2009-2010 táján felhúzott egy oldalsó falat és egy tetőt a teraszára, a többi oldalt pedig műanyag szerkezetekkel építette be. Így a teraszból végül műhely lett, ahol autószerelőként dolgozik azóta is. Fia most végez, úgy gondolta, megpróbál munkahelyet teremteni számára azzal, hogy egy garázst épít a ház mellé. Szándékát be is jelentette az építésügyi hatóságnak, amelynek munkatársai a helyszínen észrevették, hogy bizony itt valamikor egy engedély nélküli építkezés is történt. A 2009-es légifotókon ugyanis látni vélik, hogy akkor a műhely helyén nem volt semmi, így Attila most közel kétmilliós bírságra számíthat.

– Az egész épület nem került annyiba, amennyit most ki kell fizetnem. Elismerem, annak idején hibáztam, de a büntetés nincs arányban se a „tettemmel”, se az épület értékével! A büntetéssel az a spórolt pénzünk megy el, amivel fiamnak próbáltam segíteni, munkahelyet létrehozni, hogy ne segélyért kelljen sorba állnia – mondja Attila.

A jogszabály szerint mérlegelési lehetősége nincs az építési hatóságnak, egy "szorzótábla" alapján s zámolják ki a bírságokat. Pedig néha nem ártana figyelembe venni a körülményeket

Amint a kormányhivataltól megtudtuk, ha az építésügyi hatóság szabálytalanságot észlel, hivatalból eljárást indít. A leggyakoribb ilyen eset, hogy építési engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően építenek meg olyan épületrészt, épületet, amelyhez e engedélyre lett volna szükség. Ilyenkor két lehetősége van a tulajdonosnak: vagy lebontja a kifogásolt épületrészt, épületet, vagy fennmaradási engedélyt kér rá. Ha az utóbbit választja,  a kérelmet megvizsgálja az építésügyi hatóság. Ha az épület fennmaradhat, az engedély megadása esetén minden esetben építésügyi bírságot is ki kell szabni, ha  az épület, épületrész tíz évnél nem régebben épült.

Mint megtudtuk, a bírság kiszabását jelenleg az illetékes járásszékhely település jegyzője mint első fokú építésügyi hatóság, Székesfehérváron az építésigazgatási iroda végzi. A bírság mértékében azonban nincs érdemi mozgástér, mérlegelési lehetőség. A 245/2006-os kormányrendelet leírja a kiszámítás módját. Az alapbírság 200 ezer forint, ehhez jön négyzetméterenként 100 és 190 ezer forint közötti számított építményérték az épület funkciójától függően. Az így kiszámolt összegnek azonban csak az ötven százalékát kell kiszabni engedély nélküli építkezés esetén. A pénz egyébként nem az önkormányzathoz, hanem egy államkincstári számlára megy.

2013 óta az Építésügyi Monitoring Rendszer segíti az engedély nélküli építkezés kiszűrését, az adatbázisban az időszakosan készült légifotókat össze lehet vetni a helyszínen tapasztalt állapottal.

Szerintem

Ha panaszosunk nem jelenti be az új garázs építését, lehet, a kutya se veszi észre, mi épült a kertjében. Sokan juthatnak arra, jobb  „kussolni”, hátha nem derül ki a turpisság. És ez nem jó! Ám az ilyen elrettentő mértékű bírságokkal, különösen ha az építmény sem ér annyit, mint a büntetés, szerintem „ott fönt” túllőttek a célon. A magánbeszélgetésekben mindenki elmondja, túlzás az ilyen bírság. Lehet, hogy a döntéshozókkal is le kéne már ülnie valakinek magánbeszélgetni. Hogy tudják, kétmillió forint sokaknak egy élet megspórolt pénze!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!