Bánatból született játékok

- Nem is gondoltam, hogy ez ilyen érdekes lesz... - mondta egy hölgy a hallgatóságból Zsidek Katalin előadása után.

Fotó: Lovász Lilla

Igaz: a   játéktörténet izgalmas terület,  mert  árulkodik a korról,   amelyben egy-egy sikeres darab  megszületett –  a hajdani technikáról,  a játék akkori megítéséről. De a játékokhoz sorsok is társulnak: azoknak a históriája,  akik létrehoztak egy babatípust, és azoké is, akik szeretgették és     megőrizték az utókornak… Zsidek Katalin restaurátor 22 évig  foglalkozott játékokkal, s a textilbabák voltak a kedvencei. Talán azért is, mert restaurálásuk kihívást jelent egy szakember számára. A gyerekek  textilből készült kedvenceiket szétjátszották, ha  pedig elzárták előlük,  a szekrényben a molyok ették meg  a becses figurát…

Nem véletlen, hogy a híres  Lenci babákból kevés maradt meg: egy olasz aukción másfél millió forintért kelt el egy példány.A baba megálmodója, Elena König 1886-ban született Turinban (ma Torinó). Művészetkedvelő szülei öt gyermeket neveltek  mesélte Zsidek Katalin.  Elena hat éves volt, amikor az apja  egy mezőgazdasági kutatóintézet igazgatója  meghalt. Az édesanyja zongora- és nyelvórákat, adott, hogy megéljenek. Nehéz volt a sorsuk, Elenát tizenévesen egy bécsi nagynénje vette magához: az ő boltjában  dolgozott, és fényképészetet tanult egy művészeti iskolában, majd fotóstúdiót nyitott. Férjével Enrico Scavinivel aztán újra Torinóban telepedett le.  Az első gyermekük meghalt,  az I. világháború kitörésekor a férjet behívták katonának… Elena egyedül maradt. Ekkor csinálta az első puha, durcás arcú rongybabát. Frontról hazatérő férje biztatta Elenát, készítsen még hasonlókat. Elena egyik barátja épp Amerikából érkezett Európába, a jó üzlet reményében: úgy gondolta, a babáknak sikerük lehet az új világban. Ám Elena munkái már a hajón  elkeltek.Ez adta a lökést 1919-ben a  babagyártás elindításához. Elena bátyja készített egy gépet, ami a keménypapírt a fémformára gőzölte. Erre vászon került, majd vékony filcet feszítettek rá, amit hátul rögzítettek. A haj moherből készült, az arcot kézzel festették    meg  ettől voltak a babák mívesek, egyediek ,   a Lenci baba szeme mindig oldalra néz…

A baba keze,  lába és feje beépített fakorongokon mozgott. A test vászonból készült, faforgáccsal tömték keményre, de  a vászonalapra filcet is varrtak. A játék óriási sikert aratott: a németek próbálták utánozni, de termékeikből hiányzott az egyéniség… A gyárat közben kinőtték, nagyobb épületbe költöztek, Elena művészbarátai is bekapcsolódtak a gyártásba: csodás  babaruhatárak születtek organzából és   ficből.Elena évekig vágyakozott gyerek után: a textilbabák  kárpotlásként, vigaszul születtek meg… Végül 35 éves volt amikor     az első gyermeke, Alini  megszületett, és 39 éves, amikor világrajött Carlo.

Addigra  a gyerek utáni vágy megteremtette a Lenci baba-kollekciót: Elenát becézte így a férje.  Másrészt a gyár jelmondatának kezdőbetűi adták ki a Lenci nevet: Ludus est nobis constanter industria, azaz A játék a mi örök munkánk…   Zsidek Katalin persze, azokat a Lenci babákat is is megmutatta, amelyeket ő mentett meg az enyészettől. Láttuk a fotókat az elrongyolódott, molyette babákról, és láttuk, miként születtek újjá a restaurátor  türelmet, kitartást, kísérletező kedvet  igénylő munkája nyomán. A szemétrevaló kacatból  műtárgyakat varázsolt  – olyan kincseket, amelyekért ma a  gyűjtők vetélkednek…


Egy együtt töltött zenés, hangulatos délelőtt
Színes játékfesztivál Dunaújvárosban
Lehel utca–Kisteleki utca–Budai út találkozásánál / 10 perce
Nem tétlenkedtek, keresztet szépítettek Fehérváron
A Lehel utca–Kisteleki utca–Budai út találkozásánál álló keresztet nagy becsben tartják a hívek, rendszeresen takarítják, építik-szépítik a hálaadó emlékművet és környékét.
Gyász
"Fáradt teste elpihent már, De lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek, Örökké él, kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LAZAROVICS JÁNOS életének 69. évében, türelemmel viselt, hosszan tartó betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. augusztus 18-án 15 órakor a székesfehérvári Béla úti temetőben lesz. Kérjük, hogy csak egy szál virággal búcsúzzanak. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmaikban látjuk, Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk ahol ő van oda. Az élet elmúlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig könnyes szemmel emlékezünk." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉSZÖLY JÓZSEF életének 86. évében szerető szíve megpihent. szerettünktől végső búcsút 2020. augusztus 18-án 16 órakor veszünk a szabadbattyáni Római Katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GARAI ÁRPÁDNÉ a Böbe butik tulajdonosa 67 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 19-én 15.30-kor lesz az agárdi temetőben. A gyászoló család
"Emléke örökké él azok szívében, akik őt szerették, és akiket ő szeretett." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk MEDVE JÁNOS kőműves Székesfehérvár Szepesi u. 22/c alatti lakos 69 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 2020. augusztus 18-án 11 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti köztemetőben. Kísérjük utolsó útjára egy szál virággal. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy NAGY MIKLÓSNÉ szül. Horváth Margit volt bodajki lakos 2020 július 24-én, életének 95. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúsztatására a bodajki temetőben kerül sor. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban velünk osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ZÁMBÓ LÁSZLÓNÉ 89 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 13-án 13 órakor a mohai református temetőben lesz. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BADICS JÁNOSNÉ szül. Gergovics Irma 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én 11 órakor a gárdonyi református temetőben lesz. Testvére Józsi, unokája Évike
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett testvér LENCSÉS JULIANNA szerető szíve türelemmel viselt betegség után, 86 éves korában megszűnt dobogni. Szerettünktől végső búcsút 2020. augusztus 17-én, hétfőn 14 órakor veszünk a székesfehérvári Csutora temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ANTAL TIBOR (Bugyor) 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 18-án 10 órakor lesz a Sóstói Katolikus temetőben. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, dédapánk MOLNÁR DÁNIEL 97 éves korában elhunyt. Kívánsága szerint hamvait szűk családi körben, a székesfehérvári Evangélikus temetőben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy IGNÁTH FERENCNÉ szül. Pelle Róza a Hallássérültek Szövetségének tagja 81. évében elhunyt. Utolsó útjára kísérjük 2020. augusztus 10-én 11 órakor a dinnyési temetőben. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa és nagypapa ESZTERHÁS ISTVÁN Isztimér Község Díszpolgára, pedagógus és barlangkutató életének 80. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatását 2020. augusztus 11-én 11 órakor Isztiméren a Kultúrházban tartjuk. Kérjük, egy szál virággal búcsúzzanak tőle. Drága emléke szívünkben örökké él! Gyászoló család
LAJOS JÓZSEF édesapám 10 éve már a mennyben ünnepel. Hiányod fájó és soha nem feledünk el.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZEGVÁRI JÁNOS 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 17-én 9 órakor a székesfehérvári Szedreskerti temetőben lesz. A gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR GYULÁNÉ szül. Nardai Éva a Videoton nyugdíjasa 87 éves korában, rövid szenvedés után örökre megpihent. Temetése 2020. augusztus 12-én 14 órakor lesz a Béla úti temetőben. Gyászoló lányai, veje, unokái és rokonai
"Szeretetben, fájdalomban szíve holttá sápadt. Édes Jézus adj nyugalmat drága jó anyánknak...!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DUKA GYÖRGYNÉ szül. Lencsés Anna szerető szíve 95 éves korában megszűnt dobogni. Szerettünktől végső búcsút 2020. augusztus 12-én, szerdán 16 órakor veszünk a székesfehérvári Béla úti temetőben. A gyászoló család
"Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él." Emlékezünk HERESZNYEI TIBOR halálának 9. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NYÍRŐ ANTAL LÁSZLÓ "a mi Tónink" hosszú betegség után megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 12-én 11 órakor a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában lesz. Kérjük, hogy részvétüket csak egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, testvérem, nagymamánk, dédnagymamánk KLECSKA ERNŐ LIPÓTNÉ sz. Havasi Mária Klára türelemmel viselt, hosszú, fájdalmas betegség után 2020. július 23-án elhunyt. Egy hónap múlva lett volna 78 éves. Végső útjára 2020. augusztus 12-én 12 órakor, Székesfehérváron, a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában kísérjük. Hamvait közös kívánságukra másfél éve elhunyt édesapánk KLECSKA ERNŐ LIPÓT hamvaival együtt adjuk vissza a természetnek. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS ISTVÁNNÉ sz. Gartai Mária székesfehérvári lakos 85 éves korában 2020. július 29-én elhunyt. Temetése 2020. augusztus 11-én 12.30-kor lesz a Csutora temetőben. Gyászoló család
Akár a polgármester? / 24 perce
A védőnő mint egyszemélyes „infóközpont”
Szanyi-Nagy Judit
Egy király, akit elfenekelnek / 35 perce
Idén az Aranybullánál lesznek a Koronázási Szertartásjáték előadásai
Majer Tamás
Interjú / 38 perce
Hajdu Steve igazából Joe akart lenni
Tarnóczy Orsolya
Régen búcsú, ma falunap / 40 perce
Kellő körültekintéssel tartják meg a falunap programjait Zámolyon
Borsányi Bea
A Homoksor érintett / 44 perce
Egész napos útlezárás Székesfehérváron
Borsányi Bea
gyász / 49 perce
Elmarad Benedek Tibor búcsúztatása a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában