Hírek

2016.03.03. 16:09

"Azzal gyanúsítanak, amit nem követtem el"

Székesfehérvár – Olvasónkat beidézték a polgármesteri hivatalhoz, mert állítólag egy utánfutónyi szemetet pakolt le a Nagyszombati úti ingatlanon. Panaszosunk azt állítja, onnan valójában egy garázsajtót vett és hozott el. De az eset ennél bonyolultabb.

Házi Péter

– Ötezer és félmillió forint közötti bírsággal fenyegettek meg, ha nem jelenek meg az önkormányzat környezetvédelmi irodáján. Egy olyan ügyben idéztek be, amiben ártatlannak érzem magam – kereste meg lapunkat Jobban László, aki a „hivatal észlelése” szerint egy utánfutónyi szemetet pakolt le a Nagyszombati út 188. alatti ingatlanra még január 10-én.

– Nem hoztam, hanem vittem. Egy garázsajtót vettem az itt lakó Nagy Gábortól, ezt tettük fel az utánfutóra. Amikor bementem a hivatalba, kértem, mutassák meg a fényképet, ami bizonyítja, hogy szemetet pakoltam le, de ilyet nekem nem mutattak. A munkahelyemen is elég kellemetlen, miket gondolhatnak rólam, miután szabadságot kellett kivennem a beidézés miatt. Soha nem loptam semmit, megalázónak érzem az egész eljárást – mondta panaszosunk, aki azt szeretné, hogy az ügy végre tisztázódjon és a becsületén esett folt eltűnjön. Hozzátette, az itt több gyermekével lakó, szegény sorsú illetőnek, amikor néhány éve leégett a ház teteje, ismerősök, vállalkozók adták össze az új tetőhöz szükséges anyagot, hogy segítenek a családnak.

Az eljárás sikere érdekében a folyamatban lévő hatósági ellenőrzésről nem adhatott ki információt a polgármesteri hivatal, azt azonban általánosságban elmondták, komoly problémát jelentenek a hatóságnak az egyre gyakrabban előforduló illegális hulladékelhelyezések. Az elkövetők személyének felderítése hosszadalmas hatósági nyomozati munkát igényel. A hivatal részletes válaszából az is kitűnik, hogy a szóban forgó esetben egy jóval bonyolultabb és régóta húzódó problémáról van szó.

Nem csak a bokrok alá, kukák mellé vagy az út szélére szórják le ugyanis illegálisan a a szemetet. Akad olyan eset is, amikor valaki a saját maga által lakott ingatlan udvarán működtet illegális hulladéklerakó telepet. A hivatal környezetvédelmi irodája szerint ilyen az Aranybulla emlékmű lábánál található Nagyszombati 188. alatti ingatlan is, ahol az ott évek óta élő szívességi lakáshasználó család folytat környezetszennyező és a településképet is jelentősen romboló tevékenységet illegálisan. Amint a hivatal írja, az önkormányzat komoly hatósági munka eredményeként és az adófizetők pénzén több millió forintért volt kénytelen elszállíttatni azt a horribilis mennyiségű építési bontási törmeléket és lakossági kommunális hulladékot is tartalmazó hulladékhegyet, amit ezen az ingatlanon felhalmoztak. Ez az illegális tevékenység azóta is rendületlenül folyik, ezért a környezetvédelmi iroda kollégái, a közterület-felügyelet és a rendőrség is rendszeresen végez ellenőrzéseket és tartja szemmel az ingatlant. Ha bármilyen gyanús tevékenységet észlelnek, azt kötelességük kivizsgálni.

„Tudomásunk szerint az ingatlan használója pénzt kapott és kap most is azért, hogy idegenek hulladékot helyezhessenek el a szóban forgó ingatlanon, aztán a felhalmozott hulladékkal kereskedik, így az is jogszabályt sért, aki itt vásárol bontott építési anyagot, vagy bármilyen hulladékká vált terméket.” – írja a polgármesteri hivatal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!