Hírek

2013.07.31. 22:00

Az édesanyák küzdelme

Hantos - A kis település általános iskolája nehéz, bizonytalan helyzetben volt a 2012-2013-as tanév utolsó hetében. Sem az intézmény vezetője, sem az iskolába járó gyermekek szülei, sem pedig az önkormányzat nem tudta, mi lesz szeptembertől.

Zsigó Ferenc

Június első hetében kétségbeesett hangvételű levelet kaptunk Léhner Balázsnétól, a hat gyermekes hantosi édesanyától. Aki már-már reménytelennek tűnő harcba kezdett azért, hogy ne szűnjön meg a falu kis iskolája. Korábban már a hetedik és nyolcadik évfolyam átkerült Mezőfalvára, a gyermekeket iskolabusz viszi a szomszédos községbe. Egy kis közösségből egy hatalmas iskolai életbe csöppennek a gyerekek, akikért szüleik időről időre aggódtak. Majd jött a hír a Klebelsberg Intézettől, hogy az ötödik és hatodik évfolyamosoknak is utazniuk kell szeptembertől. A szülők elkeseredtek, hisz az alig ezer lelket számláló településen mindenki ismer mindenkit, túl nagy autóforgalom sincs, a gyerekeket eddig nyugodtan elengedték. Aztán jött az újabb csapás, csak az alsó tagozat marad, de a négy évfolyamot összevonják. Ezt már a szülők sem engedhették meg, hisz a modern oktatásban ez a megoldás nem hozhat sikert. Léhner Balázsné elkeseredettségében már azt a kérdést is feltette: Gyermekeim kevesebbet érnek, mert falusiak? A falusi ember nem olyan értékes, mint egy városi fiatal vagy felnőtt?

Léhner Balázsné és Fischer József polgármester elmesélte, váratlanul, levélben érkezett az alsó tagozat összevonásának híre, annak ellenére, hogy a törvény keretein belül lenne lehetőség legalább két csoportra (1-2. osztályosok és 3-4. osztályosok) bontani a tanulókat, hiszen a létszám elegendő lett volna. Lapunkban is megírtuk a történetet, ám ezt követően a szülők továbbléptek, aláírásgyűjtésbe kezdtek, miközben beletörődtek a felsős évfolyamok elvesztésébe. 432 alá-írást gyűjtöttek amit elküldtek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak is.

A Szülői Munkaközösség nevében néhány anyukával összefogtunk, és megkerestünk minden 18 év feletti hantosi lakost, s akit csak otthon találtunk, aláírta levelünket. Legnagyobb örömünkre július 26-án pozitív választ kaptunk a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól, amelyben nem csak arról tájékoztattak bennünket, hogy az alsó tagozat maradhat, de az ötödik és hatodik évfolyamosok is osztotta meg velünk a jó hírt a hat gyermekét nevelő harcos édesanya, Léhner Balázsné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!