Hírek

2017.02.12. 21:05

230 éve született Beszédes József, akinek tevékenysége nagy hatással volt az országra

Székesfehérvár - Újraavatták a Kelemen Béla utcában található Beszédes József-domborművet, a mérnök születésének évfordulójára emlékezve.

Szanyi-Nagy Judit

230 éve született Beszédes József vízépítő mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia első mérnök tagja. Ebből az alkalomból avatták újra a Kelemen Béla utca 89-91. számú házon látható domborművet, amely a Beszédes József tér sarkán található.

A rendezvényen köszöntőt mondott Róth Péter alpolgármester, Tóth Sándor vízügyi műszaki igazgató-helyettes és Szepes András kamarai elnök. Kiemelték, hogy egy olyan személyre emlékezünk, aki sokat tett a nemzetért.

A beszédeket koszorúzás követte az ünnepi, 230. évfordulón Fotó: Szanyi-Nagy Judit

"Házad udvarából ne ereszd ki az eső vagy hó levét, amíg nem használtad; így határodból, vármegyédből, országodból használatlanul a vizet ki ne bocsássad, mert az ingyen az Isten becses ajándéka!" - szólt az idézet Beszédes Józseftől, melyet Tóth Sándor, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató-helyettese idézett fel a jelenlévőknek. Beszédében kiemelte, hogy a vízmérnök nagy szerepet vállalt a Közép-Dunántúl vizeinek szabályozásában: a nevéhez fűződik a Sárvíz-szabályozás és Sárvíz-Sió-Kapos vízrendszer, illetve a Balaton szabályozási terveinek elkészítése is.

Szakirodalmi munkássága is jelentős: a magyar szakmai nyelv kialakulását nagyban segítette. - Mérnöki végzettsége ellenére nyugodtan nevezhetjük kora egyik polihisztorának - emelte ki Szepes András, a Fejér Megyei Mérnöki Kamara elnöke. - A kezében ott volt a tudás, mögötte pedig a szándék és a tőke ahhoz, hogy egy új világ születhessen - emelte ki Róth Péter alpolgármester. A beszédek után közösen koszorúzták meg a domborművet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!