Aki a főhercegnő harisnyáját stoppolta

Nem mese ez, hanem igaz történet! Kevés magyar főúri lak bír akkora legendával, mint az alcsúti kastély,  amely pedig már félévszázadnál régebben elpusztult! A háború végén  porrá égett, széthordták, kifosztották a magyarrá lett Habsburgok rezidenciáját.

Az 1925. november 1-jén született özvegy Komáromi Nándorné Vojna Sára  az alcsúti múlt kastélybeli életéről, hétköznapjairól igazat mesél.  - Mihály főherceg hozott haza a múltkoriban, jót beszélgettünk – nevet  Sárika néni. Amilyen igazságtalan volt évtizedeken át a főurakat,  arisztokratákat sárba tiporni, érdemeiket eltagadni, ma olyan  ízléstelen, amint kékvérű családok nyomában lohol a bulvársajtó, s  drága ruháikat próbálják utánozni önámító tömegek. Sárika néni egyik hibába sem esik.

Sárika bizonyítványa

- Kilencen voltunk testvérek, de édesanyámat soha nem hallottam  pörölni, csúnya szót ki nem ejtett a száján – mondja. A felcsúti Vojna  István feleségül vette az alcsúti Tóth Juliannát, az édesapa egy ideig  rendőrként szolgált a fővárosban, a Svábhegyen laktak. Később  Tatabányán, a szénbányákhoz tartozó 611-es gázüzemben dolgozott a  családfő, végül hazaköltöztek Alcsútra. A gyerekek 1920-1940 között  születtek, Sárika negyedikként jött a világra. Kitűnő bizonyítványa   tanúsítja Sárika képességeit. Nővére szolgált a kastélyban, amikor  Sárika a hat elemi elvégzése után, 13 esztendősen édesanyja elé állt,   hogy ő is pénzt keresne.

- Szobalányként 25 pengő fizetést kaptam. Az annyi lehetett, mint most   250 ezer forint. Nagykabátot, szövetruhát, cipőt, fehérneműt vettem  rajta, a többit hazaadtam. Később elvállaltam a kenyérsütést is, mert   azért is külön fizettek. Nem volt cselédkönyvem, mert saját udvari  orvos dolgozott az uradalomban, később ezért nem számították be a   nyugdíjamba az itt töltött időt. A beszédmód csak úgy járta, hogy  kérem szépen és köszönöm szépen. Külön szobát kaptam másodmagammal, amihez fürdőszoba is tartozott.  Fél hétkor keltem, elkészítettem a fürdővizét az apai nagynéni   fenséges asszony, Erzsébet főhercegnő társalkodónőjének, Schorsch méltóságának. Magyarul beszélt mindenki, bár a gyerekek is öt nyelvet sajátítottak  el. A konyhában hatalmas tűzhelyen főzött Docsekál néni, a szakácsnő,  konyhalányok segédkeztek neki. A rézaljú fényes edényeket  szombatonként fényesre pucoltuk. Én sokat porszívóztam, mert a  kastélyban már volt ilyen, meg rádió is. Cserépkályhákkal fűtöttünk,  ősztől tavaszig nem aludtak ki. S mivel én stoppoltam a legszebben, én  javítottam a főhercegnő harisnyáit. Hát persze hogy felvette!

Komáromi Nándorné Vojna Sára  az alcsúti múlt kastélybeli életéről, hétköznapjairól igazat mesélt (Fotó: Zsohár Melinda)

Egyszerűen öltözködtek a főhercegék is odahaza, ez nem volt különleges dolog, ha elutaztak, akkor szebben.  Pestre jártak, külföldre, s Fehérvárra színházba, akkor ott szálltak meg.  Anna főhercegnő kijárt az alcsúti cigánycsaládhoz is, a sárgaföldesbe,   s minden helybélivel kedvesen beszélt.  Sárika néni szívesen emlékezik az ott töltött időkre, s elismeri, hogy   maradt is volna, ha nem jön a háború, majd az akkori rendszerváltás.  1951-ben ment férjhez, két gyermekük lett, Nándor és Éva. A fiát négy  esztendeje elragadta a súlyos betegség, ez óriási fájdalma. De Sárika   nénit erős hite, a családja szeretete, a falu megbecsülése vigasztalja.  Otthonában patikarendet tart, konyhaszekrényében egy színes ódon bögre  díszlik. A nagybátyja vette emlékbe lánytestvéreinek, így Sárika   édesanyjának is, amikor az első háborúba bevonult. Nem tért többé  haza. Ez a bögre Sárika néni „régisége”, mert a kastélyból semmit nem   hozott el. Az oroszok karácsonyi bevonulása után röviddel hagyta el a  többszáz szobás palotát a kis szobalány, ahonnan gazdái is üres kézzel távoztak.