Hírek

2017.05.04. 18:20

Ajándék helyett adakoznak a móri Táncsics Mihály Gimnáziumban

Itt a ballagás, az ajándékozás ideje, megnéztük, mik az idei slágerek. A megyében egyébként van olyan iskola is, ahol a diákok nem várnak ajándékot, helyette jótékonykodnak.

S. Töttő Rita

Szombaton ismét a „Ballag már a vén diák” nótától lesz hangos a belváros, így érthetően sok szülő már nagy erőkkel készül a ballagásra. A legtöbbek számára például elképzelhetetlen, hogy a végzős tanuló virág nélkül ballagjon. Milis Anita, az egyik fehérvári virágüzlet vezetője azt tapasztalta, az elmúlt napokban megnőtt a forgalom a közelgő ballagás miatt.- Idén sláger a strelícia, a flamingó, a helikónia, a kála, illetve az orchidea, az említett virágokat főleg fiúknak szokták vásárolni a szülők, ugyanis ezekből egyszálas csokrok is készíthetőek. A fiúknál a domináló színek a zöld, a csokibarna és a fehér. A lányoknak a romantikus, kicsit menyasszonyi jellegű, kerek, tömött csokrokat viszik általában pasztell színekben. Mennek még a plüssfigurák is, a ballagási szalag pedig egy kötelező elem általában - mondta Anita.A kicsit extravagánsabb csokrokat is igénylik többen.- Készítettünk például fehérjeporból egy csokrot kálával kiegészítve egy sportoló fiúnak. De volt már olyan kívánság is, hogy kis alkoholos üvegeket kellett beletűzdelnünk a kompozícióba - tette hozzá az üzletvezető.

A ballagás néhány éven belül már csak egy kellemes élmény marad, a jól kiválasztott ajándék azonban mindig visszahozhatja a halványuló emlékeket. A trend ezen a téren nem annyira mérvadó, és nem is kell annak lennie: egy jól kiválasztott ékszer például örök darab , amit még nyugdíjas korában is szívesen elővesz az ember. Az általunk megkérdezettek közül is sokan lepik meg gyermekeiket, unokáikat egy-egy szép arany ékszerrel: nyaklánccal, karkötővel. A másik jellemző ajándék valamilyen műszaki termék, de ez olyannyira személyre szabott, hogy csak a ballagó személyét ismerve lehetne igazán tanácsot adni: van, aki fényképezőgépet kap, más laptopot vagy tabletet, esetleg távolabbi rokon esetén egy nagytárhelyes pendrive vagy külső merevlemez is örömet okozhat az életbe kilépő fiatalnak. A szülők másik nagy csoportja élményt szeretne ajándékozni: van, aki római körútra, más síelésre küldi gyermekét a vizsgák után, persze meglepetésként.

A móri Táncsics Mihály Gimnázium diákjai úgy döntöttek, azt az összeget, amit a szülők ballagási ajándékokra költenének, inkább jótékony célokra fordítják. Képünkön balról: Szarka Vivien, Lukács Dániel, Kornseé Fruzsina és Brumbauer Bence Fotó: Hrubos Zsolt

- Befizettem a lányomat egy négynapos római útra. De még nem tudja, meglepetés lett - árulta el érthetően neve elhallgatását kérő olvasónk. Egy másik anyuka is csak név nélkül mondta: ő általános iskolából ballagó fiának vágyálmát valósítja meg azzal, hogy befizette őt egy külföldi nyári sporttáborba. Az ajándéklehetőségek azonban végtelenek - a legjobbak azonban akkor, ha személyre szabottak!

Vannak viszont olyan tanulók is, akik nemet mondanak a ballagási ajándékokra, a virágokra, a képeslapokra, s a plüssmacikra, helyette azt szorgalmazzák, hogy a nekik szánt tárgyaknak az árát inkább jótékony célokra fordítsák a szülők. Ezzel kapcsolatban egyébként az interneten elterjedt egy országos akció is, amely a fogyatékkal élő embereket támogatja, ehhez
a programhoz Fejér megyében egy iskola csatlakozott, a móri Táncsics Mihály Gimnázium.

- A ballagásnak nem kellene olyan nagy jelentőséget tulajdonítani, az érettségi sokkal fontosabb. Mi azt mondtuk, nem kell nekünk plusz ékszer vagy pénz, inkább egy olyan dologra költsünk, ami igazán számít - mesélte a 12. D osztályos Szarka Vivien.

Birkás Krisztina, a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója amint meghallotta, hogy a végzős diákok csatlakoztak a fogyatékkal élő embereket támogató akcióhoz, nagyon büszke lett az iskola tanulóira, hiszen a fiatalok kiállnak egy jó ügy mellett, s önzetlenül segítenek másokon.

Véghné Páris Erzsébet, a 12. D osztályfőnöke is meghatódott a gyerekek önzetlenségén, sőt, amikor felvázolta a jótékonysági program lényegét a diákoknak, utána a tanulók kézfeltartással jelezték, hogy szeretnének csatlakozni az akcióhoz. Nem volt kivétel!

- Szerintem sokkal jobb érzés adni, mint kapni. Ráadásul iszonyúan fontos dolog a mai társadalmunkban, hogy segítsünk a gyengébbeknek - tette hozzá Véghné Páris Erzsébet.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!