Hírek

2014.05.29. 14:15

Profi módon verik át az időseket a termékbemutatókon

Csak itt, csak most, csak önöknek. Ingyen elvihető fantasztikus ajándékok. Hangzatos szlogenek, csábító ajánlatok. Ez a termékbemutatók és a házaló kereskedelem világa, ami főként az emberi hiszékenységre épít.

Buthy Lilla

Az eljárás szinte mindig ugyanaz. Kedves hang a telefonban, ami tudatja velünk, hogy sok millió ember közül pont minket sorsoltak ki, és ajándékokat nyertünk. Az üzletkötők sokszor erőszakosak. Fő célközönségük a nyugdíjas korosztály. Valószínűleg azért, mert kevésbé gyanakvóak, mint a fiatalok. A több órás előadásokkal egybekötött termékbemutatón azonban szertefoszlanak a szép remények. Nem marad más, csak a csalódottság. Ez csak egy újabb kamu, átverés, lehúzás. A legtöbb meghívott csak egyféleképp gazdagodik.

Feszt Lászlóné nem tud mit kezdeni az elektromos fogkefével

A 75 éves Gizi néni még az átverése napján levelet fogalmazott szerkesztőségünknek. Pár hét elteltével is még mindig felbosszantják a történtek. Otthonában mesélte el tapasztalatait.

- A 20 ezer forintos ajándékcsomagról szóló ajánlatot már a telefonban is hangoztatták, de a meghívón is ott volt. Sajnálom, hogy nem fénymásoltam le, mert amint odaértem a Jancsár Hotelbe, a termékbemutató helyszínére, elvették tőlem. Az előadás jó volt, de ami utána jött, az már vérlázító. A meghívón azt is feltüntették, ha viszek magammal még egy főt, ő is megkapja a 20 ezer forintos nyereményt. Hozzátették, hogy még egy bónusz ajándékot is előkészítettek nekünk. Fél 9-re mentünk, délután 2-kor szabadultunk. Barátnőmmel és még négy másik emberrel előre ültettek minket. A teremben csak idős emberek ültek, körülbelül hatvanan. Az férfi, aki az előadást tartotta, elárasztott minket ajándékokkal. Kaptunk párnákat, aloe verával átitatott gyapjútakarót és egy 300 ezer forintos víztisztító gépet. Ekkor már könnyes volt a szemem, nem hittem el, hogy ilyen szerencse velem megtörténhet. Soha nem nyertem még semmit. Ekkor jött a hidegzuhany. A három ajándék melynek összértéke 600 ezer forint ingyen van, de csak akkor, ha a takarót 150 ezer forintért megvásárolom meséli felháborodva. Én mondtam nekik, hogy nekem nem kell a takaró, amúgy is nyugdíjas vagyok, nincs rá ennyi pénzem. De a 20 ezer forintos beígért ajándékomra igényt tartottam. Helyette viszont nem kaptam mást csak egy elektromos fogkefét meg egy vesemelegítőt. A cég ajándéka. Mosolyogva teszi hozzá Gizi néni, hogy az előbbivel már a résztvevők többsége amúgy sem megy sokra Voltak, akik hitelszerződést is aláírtak, mondja Gizi néni - úgy vették meg a takarót. Ők most valószínűleg még jobban fogják a fejüket.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság arra hívja fel a figyelmet, hogyha valaki aláír egy ilyen előnytelen szerződést, 8 munkanapon belül, indoklási kötelezettség nélkül elállhat tőle. Ha a terméket sértetlenül visszaszolgáltatja, a cég semmit nem követelhet elméletben. Jó, ha tudjuk, hogy nem tanácsos aláírni semmilyen papírt a nagybetűs, kisbetűs részek átolvasása és megértése nélkül. Sok esetben ugyanis hiába követel már bármit is a kétségbeesett vásárló, nem éri el a céget. A fogyasztóknak kell átgondolni, vajon megéri-e a termék az árát és, hogy valóban szükségük van-e aloe verás takaróra és a piaci értékénél legalább tízszer drágább víztisztítóra. A meghívón szereplő cégnévre elég csak rákeresni az Interneten, már az első három találat után egyértelmű, ha rossz a hírük. Legtöbbször maguk az érintettek osztják meg egymással tapasztalataikat, sérelmeiket, a különféle fórumokon. Ami a legfontosabb, hogy ne higgyenek a kihagyhatatlan ajánlatoknak. Tudják, ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen .

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!