A vadászkutya zsákmánya Hol rejtőzhet a többi?

A kötetben az 1987-ben elhunyt Mócsy András professzor egy ide vonatkozó tanulmánya is megjelenik, valamint remélhetőleg -, Balla Márta, Dódony István és más természettudósok kutatási eredményei. Azt követően merült fel a konferencia szervezésének a gondolata, hogy 2006 őszén a londoni Bonhams Aukciósházban igen-igen szűk körű bemutatón láthatta néhány kiválasztott a Seuso-kincseket. Azokat a kincseket, amelyeket éppen másfél évtizede követel vissza magának Magyarország, s amely kincsek egy angol lord, Northampton birtokában vannak. A tudományos konferencia elmaradt, ezt pótlandó azonban idén februárban Visy Zsolt, a Pécsi egyetem régészprofesszora, a Londoni Régészeti Társaság felkérésére, annak egyetlen magyar tagjaként megtartotta előadását.

A régészprofesszor lapunknak adott nyilatkozatában olyan tényekről is beszámol, amelyet eddig még nem ismerhettek az olvasók:

- A kincs egyik tárgyán, valamint a legutóbbi elrejtési hely - a polgárdi-kőszárhegyi Borbély pince körüli földmintáról szakemberek már korábban nagyfokú hasonlóságot, illetve teljes azonosságot állapítottak meg. Ez persze már a New York-i tárgyaláson is tudható volt, csak akkor nem ez volt a per tárgya - vetjük fel az első gondolatot.

- Nem egészen így áll a dolog: 1993-ban volt a per, s akkor ezek a vizsgálatok már elkészültek, a per tárgya ez volt, csak valamilyen érthetetlen oknál fogva a bíróság nem tartott igényt ezekre az eredményekre, nem engedték bemutatni őket. Az anyagvizsgálatról annyit még meg kell jegyeznünk, hogy igen jók a mi számunkra, és egy alaposabb ellenőrzés után ezek talán félig-meddig bizonyítékként is felfoghatók.

- Egyébiránt ez a döntő bizonyíték?

- Döntő bizonyítékunk továbbra sincs. Jómagam részben már publikált, részben még publikálatlan eredményekről is beszélhettem, azon tanulmányok alapján, amelyek a tervezett konferenciára készültek, s a szerzők megengedték, hogy a fontosabb megállapításokat idézzem.

- Ön egy hiányzó láncszemet is említett...

- Nyilvánvalóan hiányzik egyetlen láncszem: egyértelmű bizonyíték, ami jogi, bírósági szinten megállja helyét, olyan tárgyi bizonyíték, ami egyértelműen a Seuso-kincsekhez kapcsolódik és kétséget kizáróan nyilvánvalóvá teszi, hogy a kincs Magyarország földjében volt elrejtve.

- Honnan kerülhet elő ez a bizonyíték?

- Úgy gondoljuk, hogy nem csak ez a 14, hanem sok egyéb tárgy is innen származott, került elő, s azt mindenki tudja, hogy Polgárdiban, baráti körben ismertté vált néhány tárgy ezek közül. Ezeket látták azok, akik a Seuso-filmben szerepeltek, s el is mondták, hogy látták, akár kezükbe is fogták. Erre hivatkoztam. Elképzelhető az is, hogy egy-két tárgy még mindig Magyarországon van, hiszen a jelek szerint Sümegh több részletben próbálta meg eladni a kincs darabjait. Egy-egy tárgyat korábban el is adott, ezeket Budapesten látták, de hogy ezek jelenleg hol vannak, azt nem tudjuk. Előfordulhat, hogy még lappanganak ismeretlen helyen, de Magyarországon, a tárgyakból, vagy az ezeket ábrázoló fényképekből. Természetesen a kincs nagyobb része, amit különböző adatok és dokumentumok alapján sejtünk, külföldön vannak. Azt, hogy hogyan vagy miként kerülnek elő, azt nem tudjuk megmondani. Ami csak magyarországi vonatkozású, az az, hogy úgy gondoljuk: Sümegh József meggyilkolása nyilván emiatt történt. Ez egy bűnügy, ilyeténképpen bármilyen bizonyíték előkerül, akkor természetesen az erre vonatkozó szabályok szerint kell eljárni. Mi olyan bizonyítékot keresünk, amelyik ilyen szinten - tehát nem szakmai és nem csupán régészeti alapon - erősebb bizonyító erővel hatnak. Ilyenek a természettudományos vizsgálatok.

- Magukat a tárgyakat önnön valóságukban is vizsgálni kellene, de hát ez pillanatnyilag lehetetlen. Mit tehetnek ez ügyben?

- Az egyik javaslatom, s az angol vezető régész, lord Colin Renfrew javaslata is az volt az előadás helyszínén, hogy hozzá kellene járulnia a jelenlegi tulajdonosnak, lord Northamptonnak, hogy újabb vizsgálatokat lehessen végezni ezeken a tárgyakon, amelyek el vannak zárva.

- Egyébként amikor a Bonhams akcióházban megtartották azt a bizonyos zártkörű bemutatót, ön látta személyesen a tárgyakat?

- Nem, nem. Nem is tudok arról, hogy magyar régész ott lett volna.

- Ami a feltételezett elrejtési helyet illeti, véleménye szerint a Szabadbattyán határában évek óta kezdett római palota feltárásának folytatása előbbre vinné a kincs ügyét? Egyáltalán biztosnak véli az ottani elrejtést?

- Ami Szabadbattyánt illeti, nem biztos, ám nagyon valószínűsíthető a szóba jövő lelőhelyek közül. A további feltárás mindenképpen közelebb visz bennünket a lehetséges megoldáshoz.

- Régész körökben is van, aki vitatja, hogy az illető villa valóban az volt-e nem pedig egy lóváltóhely, fogadó. Ön mit gondol erről?

- Ez egy furcsa dolog: villának tűnt, mások szerint mansio, lehet hogy az is. Mindenesetre egy villánál nagyobb, sok épületes egység bontakozik ki a vizsgálatok alapján.

- Jelenleg nem folyik a területen ásatás.

- Ez igaz, de a leletek feldolgozása nem állt le, tart most is, folyamatosan.

- Hol készülhettek a Seuso-kincsek: Pannóniában talán? Ismert volt errefelé ilyen különleges tudást igénylő ezüstművesség?

- Ilyen ezüstműhely a Dunántúlon nem volt, nem is gondolja senki, a magyar régészek közül sem, hogy a kincskészlet ennyire helyben készült volna. Ilyen fajta műhelyek a császári központú műhelyek voltak. Ezekből a Balkán vidékén is többet ismerünk. Elsősorban ezeket a műhelyeket tekintjük gyártási helynek. Különböző műhelyekben is készülhettek a tárgyak, hiszen a készlet darabjai nem egységesek. Számításba jön például Thesszaloniki, északra haladva Naisszosz (Nis), Siscia (Sisak), Sirmium, (Sremska Mitrovica), amely utóbbi a késő római korban az egyik birodalmi főváros volt.

- Visszakanyarodva a földmaradványokhoz: pontosan melyik tárgyon volt kimutatható az azonosság?

- A Meleagros tálon találtak olyan földmaradványt, amely a megtalálási hellyel egyezik meg. De azt sem szabad elfeledni, hogy vizsgálták a bronzüstöt is, ez elsősorban a korom és égett maradványok miatt fontos, ami a datálás miatt érdekes. A radiocarbon datálást meghatározó angliai laboratórium szerint az elégett fa kidöntésének felső határa majdnem biztosan 380 volt Krisztus után, kisebb valószínűség szerint pedig 410, tehát az ötödik század eleje. Ez az általunk javasolt datálásnak tökéletesen megfelelt. A kincs darabjai többnyire - úgy gondolom -, a negyedik század folyamán készülhettek, valamelyik korábban, valamelyik későbben. E felől nincs nagy vita a különböző kutatók között. Tehát a kincs elásási ideje a negyedik század vége, az ötödik század legeleje.

- Helye pedig Magyarország, ezen belül Szabadbattyán-Kőszárhegy - Polgárdi térsége...

- Hogy pontosan hol, azt nem tudjuk, de legvalószínűbb ez a hely, hisz úgy gondoljuk, hogy Sümegh a környéken találta. A quadripus is ott került elő száz évvel korábban, egyébként ugyanazon a telken ahol Sümegh tetemét megtalálták. Szinte biztos, hogy összetartozott a két kincs, mert két különlegességről van szó, azonos korú, számos rokonvonást felmutató ezüsttárgyakról. Nagyon-nagyon kicsi a valószínűsége, hogy egymástól függetlenül kerülhettek a földbe. A Nemzeti Múzeumban őrzött quadripus tehát a Seuso-kincsnek még a pontos lelőhelyét is megadja, ha nem is négyzetméterben, de Kőszárhegy térségében.

- Ez azt is jelentheti, hogyha a kincslelet és a quadripus egyazon helyről került elő, akkor nem Sümegh szállította a Borbély pincébe, hanem az már ott volt...

- Nem erről van szó, hanem arról, hogy ő valahol megtalálta a közvetlen környéken, és tiszta véletlen, hogy ugyanabban a pincében rejtette el, amelynek a bejárata előtt néhány méterrrel száz évvel korábban egy fa tövéből előbukkant a quadripus.

- Ez véletlen, Ön szerint ez tényleg véletlen lehet?!

- Szerintem Sümegh kiszedte a kincset valahonnan, majd elásta a Borbély pincénél. Ez a feltételezés. Tehát ha a kincs valóban abban a gödörben volt, ami a tetem lába alatt volt, s amiben az üst pontosan elfért a mérete alapján, akkor ez azt jelenti, hogy ő tette oda, s nem ott találta.

- De hát ez hihetetlenül nagy véletlen, hiszen a pince bejáratától körülbelül három méterre állt az a fa is, amely alól 1878-ban előkerült a quadripus!

- Ez tényleg szédületes véletlen, de mi csak odáig tudunk menni, hogy az üst Sümegh halálakor nem az eredeti lelőhelyen, hanem másodlagos lelőhelyen volt.

- Sok a feltételezés a Seuso név körül is. Akad, aki Severiusnak a becézését látja benne. Tényleg, hogy lehet, hogy ilyen gazdag hadúr nevét nem őrizte meg a történetírás?

- Aki Severiusra vonatkoztat, az teljesen téves úton jár. A Seuso, mint olyan, egy kelta szó. Megpróbálták a keltán kívül trákból, germánból, dákból is levezetni, de ez tévesnek bizonyult. A Seuso szó kelta eredetű.

- És ez nem családnév?

- Helynévben is előfordul, ritkábban, de személynévként is. Egyébként harccal függ össze, vadászebet, kutyát jelent, s majdnem ugyanebben a formájában például az ó-velencei nyelvből, ami ugyan már kihalt, szintén ismerjük, ott is előfordult. Mócsy András tanulmányát idéztem erre vonatkozólag, amelyet most fogunk közölni a már említett tanulmánykötetben.

- Személy szerint Ön mit remél, mit hisz a Seuso-kincsekkel kapcsolatban? Visszakapjuk őket valamikor is?

- Változatlanul abban bízom, be tudjuk bizonyítani azt, hogy minket illet: előáll valaki egy tárggyal - akár egy kiskanállal! - vagy szerencsés véletlenként olyan bizonyíték kerül a kezünkbe, amellyel megdönthetetlenül tudjuk igazolni a magyarországi származást. Ebben az esetben komoly esély van arra, hogy Magyarországra kerüljön a kincs. Nyilván különböző jogi aktusok eredményeképpen, s hát akkor már nemcsak a tizennégy ismert darabról lesz szó, hanem ezt követően az ismeretlen több mint kétszáz darabról is, hiszen akkor már nem lesz értelme dugdosni őket. Most azért nem kerülnek napvilágra, mert akiknél ezek vannak, azoknak van okuk rejtegetni, mert tudják, hogy rögtön fölfigyelne rá a világ, akárhol is akarják eladni. A Seuso-kincs ma gyakorlatilag eladhatatlan. Ez ugyanúgy vonatkozik a még lappangó tárgyakra, mint a lordnál lévőkre. Ő sem tudja eladni, s ha Magyarország bebizonyítja hogy a területéről származik, így az övé, akkor meg kell váljon tőle. Így senkinek sem partiképes most a kincs csak nekünk, illetve annak, aki be tudja bizonyítani hitelesen és egyértelműen hogy az övé - és ez meggyőződésem szerint mi vagyunk, Magyarország.

- Mennyi is most a Seuso-kincs értéke? Negyvenmillió font, tizenhét és fél milliárd forint... vagy annyi érték, ahány becslés?

- Mindig annyi, amennyiért valaki hajlandó megvenni. A határ a csillagos ég. Értékes és pont.

- ...Ön beleszerett a Seuso-kincsbe, a témába?

- Ez nem szerelem kérdése, bár mindenki nagyon megszereti és közel szeretne kerülni hozzá, mindenki, aki csak a fényképeket is látta...

A kincsek nevét adó Seuso-tál közepét díszítő dombormű szegélyébe az alábbi feliratot maratta ezüstszulfiddal az ezüstműves: Őriztessenek meg neked még sok évszázadig eme edények, oh Seuso, hogy leszármazottaidnak is javára szolgálhassanak. (Latinul: Hec Sevso tibi durent per saecula multa posteris ut prosint vascula digna tuis) No és ami a legfontosabb, ott szerepel egy földrajzi név: Pelso, azaz Balaton - ez alapozta meg elsőként a magyar tulajdoni igényt.

Ez a leghíresebb tál a kincslelet tizennégy ismert darabja közül. (A tizenötödik egy bronzüst, ebben fértek el a hatalmas tálak, kancsók, összsúlyuk 65,5 kilogramm - idéztük korábbi cikkünkben.

A teljes készlethez azonban még több mint kétszáz darab tartozik, ezt onnan tudjuk, hogy lord Northamptonnak már megvételre ajánlottak: egyebek között száznyolcvanhat aranyozott ezüst kiskanalat, ivókupákat, tálakat. Összességében így jön össze a kétszáznegyvennyolc darab, nem számítva persze azokat a kisebb-nagyobb kancsókat, amelyekről ma is sokan suttogják: a közelben lappanganak ...

Kereken másfél évtizede, 1993-ban volt az a per - New Yorkban - ahol a bíróság nem engedte meg, hogy a Seuso-kcsek magyarországi eredetét igazoló bizonyítékokat bemutassák, mondja a professzor.

A régészprofesszor lapunknak adott nyilatkozatában olyan tényekről is beszámol, amelyet eddig még nem ismerhettek az olvasók:

- A kincs egyik tárgyán, valamint a legutóbbi elrejtési hely - a polgárdi-kőszárhegyi Borbély pince körüli földmintáról szakemberek már korábban nagyfokú hasonlóságot, illetve teljes azonosságot állapítottak meg. Ez persze már a New York-i tárgyaláson is tudható volt, csak akkor nem ez volt a per tárgya - vetjük fel az első gondolatot.

- Nem egészen így áll a dolog: 1993-ban volt a per, s akkor ezek a vizsgálatok már elkészültek, a per tárgya ez volt, csak valamilyen érthetetlen oknál fogva a bíróság nem tartott igényt ezekre az eredményekre, nem engedték bemutatni őket. Az anyagvizsgálatról annyit még meg kell jegyeznünk, hogy igen jók a mi számunkra, és egy alaposabb ellenőrzés után ezek talán félig-meddig bizonyítékként is felfoghatók.

- Egyébiránt ez a döntő bizonyíték?

- Döntő bizonyítékunk továbbra sincs. Jómagam részben már publikált, részben még publikálatlan eredményekről is beszélhettem, azon tanulmányok alapján, amelyek a tervezett konferenciára készültek, s a szerzők megengedték, hogy a fontosabb megállapításokat idézzem.

- Ön egy hiányzó láncszemet is említett...

- Nyilvánvalóan hiányzik egyetlen láncszem: egyértelmű bizonyíték, ami jogi, bírósági szinten megállja helyét, olyan tárgyi bizonyíték, ami egyértelműen a Seuso-kincsekhez kapcsolódik és kétséget kizáróan nyilvánvalóvá teszi, hogy a kincs Magyarország földjében volt elrejtve.

- Honnan kerülhet elő ez a bizonyíték?

- Úgy gondoljuk, hogy nem csak ez a 14, hanem sok egyéb tárgy is innen származott, került elő, s azt mindenki tudja, hogy Polgárdiban, baráti körben ismertté vált néhány tárgy ezek közül. Ezeket látták azok, akik a Seuso-filmben szerepeltek, s el is mondták, hogy látták, akár kezükbe is fogták. Erre hivatkoztam. Elképzelhető az is, hogy egy-két tárgy még mindig Magyarországon van, hiszen a jelek szerint Sümegh több részletben próbálta meg eladni a kincs darabjait. Egy-egy tárgyat korábban el is adott, ezeket Budapesten látták, de hogy ezek jelenleg hol vannak, azt nem tudjuk. Előfordulhat, hogy még lappanganak ismeretlen helyen, de Magyarországon, a tárgyakból, vagy az ezeket ábrázoló fényképekből. Természetesen a kincs nagyobb része, amit különböző adatok és dokumentumok alapján sejtünk, külföldön vannak. Azt, hogy hogyan vagy miként kerülnek elő, azt nem tudjuk megmondani. Ami csak magyarországi vonatkozású, az a