Hírek

2016.05.30. 13:05

A Tóparti és a Széchenyi adta a legtöbb jelentkezőt - Megerősödhet a fehérvári felsőoktatás

Székesfehérvár – A Tóparti gimnázium és Széchenyi szakközépiskola igazgatói vehettek át elismerést hétfőn a Városházán.

Bokros Judit

Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester köszönte meg hétfőn a város nevében azt a tevékenységet, amelynek köszönhetően a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolából 30, a Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolából pedig 77 diák jelentkezett a székesfehérvári felsőoktatásba, egyetemi szakokra.

Cser-Palkovics András, Török Szabolcs, Vizi László Tamásné, Dominó Csaba, Kulcsár Szilvia és Mészáros Attila. Fotó: Simon Erika

Amint azt a sajtótájékoztatón a polgármester elmondta: a város középiskolái erősek, sokan jutnak be felsőoktatási intézményekbe. Az említett, különböző fenntartókhoz tartozó két iskolának most azért mondanak köszönetet, mert ezekből jelentkeztek a legtöbben az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karára, illetve a Corvinus egyetem induló fehérvári képzéseire. A hála jeleként az iskolák fél-fél millió forint támogatást kapnak majd a fenntartókon keresztül.

Az átadón az emléklapot a Tópartiból Vizi László Tamásné, a Széchenyiből Dominó Csaba igazgatók vették át, de jelen volt a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója, Kulcsár Szilvia, valamint a KLIK Székesfehérvári Tankerületének igazgatója, Török Szabolcs is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!