Szerencsére sokan segítenek, ha bajba jut egy vadmadár

Egyrészt, mert eredményesen és rokonszenves megszállottsággal foglalkozik azzal, ami a szívügye. Bámulom az elszántságot is, amivel megvalósítja az álmait. De ami a legfontosabb: munka közben időről időre szembesül azzal, hogy az emberek jók, és képesek önzetlenül tenni is azért, hogy egy bajba jutott vadállat meggyógyuljon.

Berkényi Tamás büszkén mutatja a Vadmadárkórház újdonságát, azt a részleget, amely korszerűbb körülmények között várja a bajba jutott, beteg vadmadarakat. Van egy zárt kezelő, ahol a madárkákat senki sem zavarhatja: kezdetben félnek, ezért félhomályban, nyugodt körülmények között élnek, bokszokban: vannak köztük kuvikok, balkáni gerlék, fekete rigó fiókák... Egy táblán ez olvasható: Gyógykezelés alatt álló, beteg madár, kérjük, ne zavarjon! Később, ha lábadoznak, kikerülnek a nagyobb röpdébe az állatok, ahol a látogatók is megnézhetik őket. Persze, ez nem állatkert, a madarak többsége, ha erőre kap, visszaengedhető a természetbe. Ám az új létesítmény lehetővé teszi, hogy a látogatókat megismertessék a szárnyas vendégekkel, életmódjukkal, és megmutassák nekik: sok múlik az együttérzésünkön, hiszen mi emberek segíthetünk rajtuk, ha bajba kerülnek...

Az emberlakta vidékeken a vadmadarak gyakran kerülnek veszélybe: a törött szárnyú, vagy a vezetékektől áramütést szenvedett szárnyasokat a jószándékú állatbarátok juttatják el a kórházba. (Berkényi doktor azt mondja: ha időnként elkeseredik, elég csak arra gondolnia, mennyien segítettek már...)

Akad madár, amelyet Komáromban találtak, egy másikat a Vértesben, van, amelyik Budapestről érkezett... Sokszor komoly összefogás kell ahhoz. hogy időben eljussanak ide. Sokszor már túl késő... Látogatásunk apropója is a legutóbbi eset: a napokban egy bajba jutott fülesbaglyot vártak. Törött szárnnyal találták Nagykanizsán az állatot, s a lakók a helybéli Benedek Tamáshoz fordultak, akiről ott mindenki tudja: szereti a madarakat. A fülesbagolynak nyílt szárnytörése volt, és a sebbe már beköltöztek a nyüvek...

A madár megmentéséért ezután megyéken átívelő összefogás indult: Benedek úr felhívta Déri Jánost, a Hortobágyi Madárpark állatorvosát, ő javasolta, hogy a fülesbaglyot Fehérvárra, Berkényi doktorhoz vigyék. Benedek úr ezért a kanizsai buszpályaudvaron megkérte a Volán sofőrjét, segítsen. Bogdán Ferenc azonnalvállalta, hogy elviszi a madarat Veszprémbe, hogy onnan egy másik járat sofőrje vigye tovább a baglyot Fehérvárra. A sors végül másként akarta: az utat a fülesbagoly nem bírta ki, Veszprémben kimúlt.

A kanizsai állatbarát ezt szomorúan vette tudomásul. Benedek úr hozzátette: a kisebb sérüléseket maga s ellátja: így maradt nála Peti, a dolmányos varjú, aki együtt röpül a galambjaival, de négy vetési varjúról is gondoskodik. Különösen büszke arra, hogy legutóbb egy egérészölyv bizonyos Géza vendégeskedett nála, etört a lába. Benedek úr sínbe tette, átengedett neki a lakásában egy egész szobát, amíg felgyógyult. Gézát két hete engedték vissza a természetbe: már a kék ég alatt szárnyalhat. A baglyon viszont azonnal látta: ide szakember kell!

Az eset kapcsán elfogadtuk Berkényi doktor invitálását, hogy megtudjuk, hová is kerülnek a megmentett madarak. Nemrég három macskabagoly érkezett , törött szárnyuk a műtét után szépen gyógyul... Nagy szemekkel bámulnak: értelmes tekintetük kissé megtévesztő, mert bár igen szépek, de csak a mesékben számítanak tudós madaraknak . Ezt is Berkényi Tamástól tudjuk, aki becézve fogja meg a legkedvesebbet... Ez egy kicsit bajos, mert már próbál repkedni. Kiderül: fülesbaglyokra is minden évben számítanak: jókora röpde épült nekik is, ami most még üres. Berkényi doktor szerint ez is kevés lesz, ha elkezdődik a költési szezon. A kicsik ugyanis kiugrálnak a fészekből, amikor még nem tudnak repülni, a szülők hívására próbálnak visszamenni, így tanulnak repülni. A forgalmas helyeken viszont az autók elé kerülhetnek, ilyenkor szokták őket az emberek begyűjteni, és bevinni őket a Vadmadárkórházba, ahol befejezik a nevelésüket. Vadászni is a kórházban tanítják őket: komoly feladat a kórház számára, hogy a természetben előforduló barna egereket szerezzenek be a célra, mert ha szabadon engedik, a a bagoly fehér laboregérrel nem találkozik.

Budapestről fogadtak be egy hatalmas uhut ő sajnos, teljesen vak, a természetben nem maradna meg. De itt legalább láthatjuk a gyönyörű, óriási madarat. Marad náluk Gyuri, a sas is, aki nőstény: egy solymásztól vették át, a lába eltörött, meggyógyították, s talán hamarosan bemutatókra is vihetik... A csonka szárnyú röpképtelen gólya is végleges otthont kapott itt. Ám sokan meglőtt karvalyok, nagy lilikek, sérült varjak, áramütött vércsék, csak ideiglenes vendégek. Az utolsó, nagyméretű röpdébe azok kerülnek, akiket hamarosan szabadon engednek.

A most épült röpdék láttatják, milyen jövőt képzel el Berkényi Tamás a Vadmadárkórháznak, ha egyszer tényleg sor kerül arra, hogy méltóbb, nagyobb helyre, a Sóstóra kerülhessenek.

Talán egyszer annak is eljön az ideje...