Hírek

2016.11.05. 16:13

A természettudományokat népszerűsítették

Székesfehérvár - Rendhagyó vetélkedőt szervezett immáron másodszor Fehérváron a Nők a Tudományban Egyesület.

B. Kiss László

A Tervezem - Okosjövő lányoknak program keretében lezajlott szombati  vetélkedőre elsősorban lányok jelentkezését várták, de a fiúkat sem fosztották meg a részvétel lehetőségétől.

A tizenéves résztvevőkből álló csapatok mintegy tucatnyi állomáson tehették próbára ügyességüket, a természettudományokban való jártasságukat. Egy állomáson például mozgásra képes "robotot" kellett szerkeszteni, másik helyen tüzet kellett  csiholni, a harmadik helyen pedig "földrengésbiztos épületet" kellett emelniük a versenyzőknek. Mindezt persze egészen hétköznapi tárgyak felhasználása révén. A cél a természettudományok népszerűsítése volt a lányok körében, ehhez az egyesület az amerikai Alcoa alapítvány, illetve több fehérvári cég támogatását is elnyerte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!