A napsugaras muzsika - Gulyás Dénes Fehérváron rendez

Tanít a budapesti Zeneakadémián és a pécsi egyetemen. Pécsen az ottani nemzeti színház operatársulatát vezeti, ráadásként az általa létrehozott alapítvány ügyeit intézi. Emellett a Fidesz színeiben országgyűlési képviselő, Pest megye 10. választókerületben 2010-ben megvédte egyéni mandátumát. Most Székesfehérváron rendez egy híres és népszerű operát, A sevillai borbélyt, Rossini művét. A próba előtt beszélgettünk a Liszt Ferenc-díjas, Érdemes és Kiváló művész énekes-rendezővel, Gulyás Dénessel.

– Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója kérte fel az opera rendezésére. Szívesen vállalta?

– Természetesen. A történet előzménye, hogy régóta ismerem Jánost, ki sem merem mondani, hány éve. Az egyik emlékezetes munkánk az általa rendezett Varázsfuvola volt, és Vásáry Tamás vezényelt. Ugyancsak Szikora János állította színpadra a Salomét az Operaházban, ahol fiatalabb koromban Narrabothot, később Heródest énekeltem. Szóval, Szikora azt mondta, és ez rendkívül szimpatikus volt nekem, hogy próbáljuk meg meghonosítani ebben a kitűnő városban az operajátszást. Rengeteg fiatal növendékem van, Pesten és Pécsen is, akik szerepelhetnének itt, lehetőséget jelentene számukra, hogy Fehérváron fellépjenek. Sajnos, a magyar operaélet olyan helyzetben van, hogy minden eszközt meg kell ragadni ahhoz, hogy ne sorvadjon el.

Gulyás Dénes szeretné az opera műfaját Fehérváron is népszerűbbé tenni (Fotó: Nagy Norbert)

– A sevillai borbély szerethető opera, kedvcsinálónak kiváló választás. Egyetért?

– Feltétlenül. Mindenki ismeri, fütyüli a dallamait, tele van gyönyörű, napsugaras zenével. A történet vidám, a közönség és az énekesek önfeledten szórakozhatnak. És én abban reménykedem, hogy Fehérváron kicsírázik egy kisebb operatársulat, műhely. Szívesen részt vennék benne, már csak azért is, mert nagyon szeretem a várost, nagyon sokszor felléptem, énekeltem itt, ismerőseim vannak. Drahos Béla, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar karnagya például évfolyamtársam volt a Zeneakadémián.

– Tudja, mi a bajom gyakran az operával a színpadon? Az, hogy lecövekelnek az énekesek, és szinte végig úgy is maradnak...

– No, ilyen itt nem lesz, ezt megígérhetem. Az első próbán megmondtam az énekeseknek, hogy hölgyeim és uraim, nem szeretnék lecövekelt lábú szereplőket látni. Ez az opera élni fog, pergő a történet, mint egy prózai darabban, ezért nagyon fontos a színészi játék. A sevillai borbélyban tényleg minden szerep kiváló, erről a nézők az április 6-ai premieren meggyőződhetnek.

- Lakatosipari szakmunkásképzőt végzett, közben énekelt. Nem túl szokványos.

- Azt hiszem önnek mondom el először, hogy április 19-én, a könyvfesztiválon jelenik meg a könyvem, amelyben az eszmélésemtől kezdve az elmúlt több, mint ötven évemről írok. Arról is, amiről kérdezett. Az egész családom nagyon muzikális volt, és én 5-6 évesen elsőre visszaénekeltem, amit hallottam. Felvételiztettek a rádió gyerekkórusába,  ahol kicsi koromban zenét, szolfézst, összhangzattant tanultam. Kamaszkoromban is visszatért a hangom, de nem voltam jó tanuló, gimnáziumba nem mehettem. Így lettem emelt szintű géplakatos, ám akkor már evidens volt, hogy mire van adottságom, és a Zeneakadémián tanultam. Még egyetemistaként második lettem a Magyar Rádió dalversenyén. Friss diplomásként második díjat nyertem a pármai Giovanni Cantanti Lirici versenyen, majd egyik nyertese voltam a philadelphiai Luciano Pavarotti énekversenynek. Utóbbi díja az volt, hogy lehetőséget kaptam Amerikában, tíz évig dolgoztam ott, onnantól minden ment a maga útján.

- Rengeteg operaszerepet elénekelt. Ezért inkább az kérdezném, hogy mit nem?

– Wagner-operákat nem énekeltem. Most már talán tudnék, de másfelé vitt az élet. Most vagyok 59 éves, 42 évet töltöttem a pályán, elég volt. Évi egy-két szerep nem szakmagyakorlás, meg kell próbálni mást csinálni. Könyvet írtam, tanítok, társulatot vezetek, rendezek, ez mind csodálatos dolog. A képviselőségből is elég volt két ciklus, 2014-ben már nem indulok. Jövőre hatvan leszek, szeretnék az operának élni.