Hírek

2007.03.19. 03:21

A legnagyobb ólomkatona

Dunaújváros (ko) - A világ legnagyobb ólomkatonájának elkészítését jelentették be az e célra létrejött vállalkozás tagjai a minap a Kortárs Művészeti Intézetben.

Koczka Katalin

Ha megépül a közel 11 méteres ólomhuszár, az nemcsak rendkívüli turistacsalogató látványosság, hanem Guinness-rekord is lesz egyben.

Az úgy kezdődött, hogy Vlaszák Mihály, aki a város főiskoláján szerzett diplomát és jelenleg a Metalloglobus Fémöntő és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője, egy éjjel nem tudott aludni - tudtuk meg az ólomkatona projekt bemutatásán Kléri Lászlótól, a cég fiatal munkatársától, majd az is kiderült, hogy az azon az éjjelen született ötletben mások is fantáziát látnak. Így Roho Rohonczi István, a Széchenyi gimnázium tanára, több köztéri szobor alkotója és Vas János vállalkozó is, aki a szobor (szintén Roho által készített) kicsinyített másainak öntésénél bábáskodik. A jelenlegi rekorder Vancouver-i ólomkatona méreteit túlszárnyaló, közel 20 tonnás ólomszobrot, amely egy 48-as magyar huszárt formázó, a kezében a magyar zászlót tartó műalkotás lesz, a hármójukból alakult társaság határidő nélkül megvalósítandó céljának tekinti. Újságírói kérdésre válaszolva Vlaszák Mihály elmondta, hogy egyelőre a szobor felállításának helyszíne is ismeretlen. Úgy fogalmazott, oda kerül a szobor, ahonnan a legtöbb támogatást kapják, ahol felismerik és értékelik annak az országban, sőt Európában is páratlan mivoltából fakadó, különleges turisztikai vonzerejét.

Az ólomból, hagyományos öntészeti eljárással készülő szobor megvalósítása művészi, mérnöki és több szakmai (ács-állványozó, öntő, cizellőr stb.) szempontból is nagy kihívás, és nem olcsó mulatság lesz. Ezért is gondolták úgy, hogy a szobor kétméteresre, 1 méteresre és 40 centiméteresre kicsinyített változatainak az értékesítéséből keletkező nyereségből, sok támogató összefogásával kívánják azt létrehozni.

A bemutatón a résztvevők megcsodálhatták az egyméteres ólomhuszárt, amely közel 90 kilós, és a két 40 centiméteres szobrot is, amelyek mindössze 22 kilót nyomnak. Ennek a három szobornak már gazdája is van, akik az ügyvezetőtől a bemutatót követően, ünnepélyesen átvették az alkotásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!