Hírek

2015.11.20. 13:27

Zajos sörözők, diszkók: ha a lakók kétharmada kéri, bezárathatják a helyet!

Székesfehérvár – 2012 óta saját zajmérő műszerrel végez ellenőrzéseket a Polgármesteri Hivatal a sörözők, diszkók környezetében (is). A tapasztalat az, hogy a legtöbb zajproblémát nem ezek a vendéglátó egységek okozzák, hanem a buliba menő, vagy onnan hazatérő fiatalok. Őket viszont nem lehet „zajmérni”.

Házi Péter

A lakossági panaszok érdemi kivizsgálása érdekében vásárolta meg 2012-ben az önkormányzat azt a zajmérő műszert, amelyet azóta havonta, olykor hetente használ közösen a hivatal környezetvédelmi és vállalkozásigazgatási irodája. Amint Tóbiás Krisztián zaj- és rezgésvédelmi szakértő, az iroda munkatársa mondja, ma már a vendéglátó egységeket üzemeltetők is tisztában vannak azzal, milyen zajterhelési határértékek érvényesek.

Nem egyszer előfordul az is, hogy a vállalkozó, aki tudja, nem lesz képes betartani az este 10 után életbe lépő szigorúbb értékeket, maga jelzi, hogy 10 óra után nem tart nyitva. Azzal is tisztában vannak már a szolgáltatók, hogy a 284/2007. (X.29.) számú kormányrendelet és a 2004. évi CXL. törvény alapján a polgármesteri hivatal bejelentés nélkül ellenőrizheti a vendéglátóhelyek, sport-szolgáltató egységek, építési tevékenységekokozta zajterhelést.

– Heti egy-egy panasz mindig van, ám érdekes módon nem elsősorban a zajosnak gondolt diszkók „kívülről érkező” hangja okán, hanem egyre inkább a panelok aljában működő egységekből a fölötte lévő lakásokba átszűrődő zajok miatt – teszi hozzá Kálmán Lilla, a környezetvédelmi iroda vezetője. Ez utóbbi egyébként a nehezebb eset, hiszen a lakót olykor jogosan zavarja az áthallatszó hang, ám amikor elvégzik a lakáson belül a zajmérést, nem igazolható a határérték-túllépés. Mivel a környezetvédelmi iroda hatásköre a műszeres mérésig terjed, ilyen esetben birtokvédelmi eljárást is lehet kérni az igazgatási irodán, ami illetékköteles és viszonylag sokáig is eltarthat.

A környezetvédelmi  és a vállalkozásigazgatási iroda bejelentés nélkül mérhet zajt, ehhez egy komoly műszerük is van Fotó: Koppán Viktor

Általánosságban érdemes tudni, hogy Székesfehérvár zajvédelmi határértékek szempontjából két részre osztható: a belváros és az azt környező részek nagyvárosias környezetnek számítanak, ahol reggel 6 és este 10 óra között az 55 decibelt nem haladhatja meg a lakások homlokzatától két méterre az a zajterhelés ami a , éjszaka ez a határ 45 decibel. A város többi része jellemzően a kertvárosias övezetbe tartozik, ahol nappal 50, éjszaka 40 decibel a határ.

Ha túl nagy a zaj, a környezetvédelmi iroda először figyelmezteti és kötelezi az ominózus egységet, hogy csökkentse határérték alá. Ezzel párhuzamosan a vállalkozásigazgatási iroda akár 90 napra elrendelheti a kötelező éjszakai zárva tartást, több esetben előfordult már bírság kiszabása is. Tóbiás Krisztián hangsúlyozta, elsődlegesen a lakosság pihenéshez való joga a legfontosabb, de emellett cél az is, hogy Székesfehérvár élhető legyen, ennek fontos része a szórakozási lehetőség!

Grigalavicius Petra, a vállalkozásigazgatási iroda munkatársa arra is felhívja a figyelmet, ha az adott üzlet száz méteres körzetében lévő lakások tulajdonosainak legalább kétharmada írásban kéri, Fehérvár polgármestere a 40/2009. /XII. 29./ számú helyi rendelet alapján határozatlan időre korlátozhatja az éjszakai nyitvatartást. Több vendéglátó egység esetében zajlott az utóbbi időben ilyen „aláírásgyűjtés”, ám egyszer sem jött össze elég aláírás a bezáratáshoz.

– Azt sem szabad elhallgatni, hogy jelenleg 8-10 olyan renitens vendéglátóhely is van sajnos Fehérváron, amelyekkel kapcsolatban gyakoriak a panaszok. Ezeket a hivatal már többször bezáratta, de ha egy új üzemeltető (új kft., vállalkozás) nyitja meg az egységet, akkor újrakezdődik minden eljárás, a lakók viszont csak azt érzékelik, hogy újra hangos a buli – tette hozzá Kálmán Lilla, akinek a tapasztalatai szerint a lakosságot leginkább mégis a buliba igyekvő vagy onnan hazafelé tartó fiatalok zavarják. Az ő rendre intésük viszont már a rendőrség feladata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!