Hírek

2017.06.06. 19:15

A hősökről mesélnek a Városház téren kiállított tablók

SZÉKESFEHÉRVÁR - A hagyományőrzők jóvoltából tegnap jelképesen a korabeli egyenruhában feszítő József főhercegtől kértek engedélyt a szabadtéri tablókiállítás megnyitására a Városház téren.

Gábor Gina

A Városi Levéltár és Kutatóintézet 2015 óta minden évben megemlékezik az I. világháborúban harcolt fehérvári alakulatokról és katonáikról. A most látható tárlat az Országalmánál a sorozat harmadik darabja.

 

A tegnapi megnyitón Cser-Palkovics András polgármester elmondta: évről évre a városházáról, az ablakból látja, hogy az emberek meg-megállnak, tanulmányozzák a képeket, elolvassák a szövegeket. Hangsúlyozta: Fehérvár büszke katonaváros - ám épp ezért kötelessége is megemlékezni mindazokról, akik részt vettek a harcokban, közös felelősségünk a múltra felhívni a figyelmet. Ezek a tablók, képek nemcsak arról vallanak, mit érezhettek az emberek ott a harctéren, hanem arról is, hogyan éltek a hátországban a családok, akik gyakran hiába várták vissza a frontról szeretteiket...

A levéltár munkatársa, Horváth Péter elmondta: a kiállítás anyagával ezúttal is fehérvári hősöknek igyekeztek emléket állítani. A tárlat egyik nagyobb szelete Isonzó-front csatáiról emlékezik meg: ott szolgált a legtöbb magyar királyi honvéd, így a 17. gyalogezred is Isonzónál hajtotta végre a legfontosabb haditetteit. A következő blokk az 1916-os esztendővel foglalkozik, és a császári és királyi 69. gyalogezred harcait ismerteti a Bruszilov-offenzíva második szakaszában.

A kiállítás egyik nagyobb blokkja pedig kitér Románia hadba lépésére, és egészen Bukarest elfoglalásáig követi nyomon az eseményeket.
A Mi ezredünk című tabló pedig a magyar királyi 310. honvéd gyalogezred különös történetét ismerteti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!