Hírek

2014.02.25. 17:50

A Fő utca új éke lesz

Székesfehérvár - Májusra elkészül a Fő utcai ciszterci templom homlokzatának felújítása. A kőornamentikákat is újjávarázsolják.

Házi Péter

A Fő utcán sétálók már láthatták, hogy megkezdődött a ciszterci templom homlokzatának felújítása. A munka folyamán nemcsak a festés, hanem a templom kőornamentikái, nyílászárói is újjászületnek. A zirci apátság pályázat segítségével valósítja meg a felújítást, amely a tervek szerint májusig tart - árulta el lapunknak a felújítást megtekintő Dékány Sixtus Árpád zirci főapát.

A Fő utcára néző Nepomuki Szent János templomot és a hozzá tartozó rendházat a jezsuiták építették 1742 és 1756 között. Miután a rendet feloszlatták, a belvárosi német polgárok temploma lett, majd 1813-ban került a ciszterci rendhez. A templom Szent János közre néző oldalfalát évekkel korábban már felújították, a megszépülő homlokzattal a belváros új ékköve lesz az épület.

Az állványozást végző cég vezetője, Dobos Tibor és Dékány Sixtus Árpád főapát a templom előtt. Májusra megszépül a kétszázötvenéves homlokzat, amely a Fő utca felújítása során már korábban megkapta a díszvilágítást a sétálók örömére  (Fotó: Koppán Viktor)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!