Hírek

2015.05.20. 10:54

A baba fél éves korától újra dolgozhat a kismama

Székesfehérvár – A munkába visszatérő édesanyák már a gyermek hat hónapos korától visszatérhetnek dolgozni anélkül, hogy elveszítenék a gyedet. A módosítás januártól él.

S. Töttő Rita

A jelenlegi – szintén nem túl régi, azaz 2014-es - szabályozás szerint a gyermek 1 éves korától mehet vissza dolgozni az édesanya úgy, hogy mellette nem veszíti el a gyermek két éves koráig járó gyed extrát. A kormány legújabb intézkedése nyomán azonban 2016 januárjától már a baba fél éves korában is visszamehet dolgozni az édesanya, s mellette továbbra is számíthat a gyedre. A változást a Három Királylány, Három Királyfi Mozgalom „Civilekkel a családokért” című konferenciáján jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Az eseményen részt vett a székesfehérvári Széna Egyesület a Családokért is, melynek vezetője, Bálesné Elekes Rita üdvözölte a hamarosan életbelépő változást. Ám, mint a feol.hu kérdésére elárulta, vélhetően a módosítás inkább a kvalifikált munkaerőket érinti, azokat az édesanyákat, akik multinacionális cégnél vagy családi vállalkozásban dolgoznak.

- A Kormány terve az ezután, hogy a munkáltatókban erősítse: a rugalmas és a távmunka épp olyan értékes, mint a bent végzett napi nyolc órás feladatellátás – mondta Bálesné a konferencián hallottak alapján, utalva ezzel arra, hogy ma még kevés olyan munkahely van, ahol jó szemmel nézik, ha az édesanya 4 órában vagy lehetőség szerint otthonról kíván dolgozni. – Azoknak az édesanyáknak azonban ez a változás nem jelent megoldást, akiket csak munkahelyi és pontos időbeosztással járó állásban tudnának újra foglalkoztatni. Ők várhatóan továbbra is otthon maradnak, amíg lehet.

A gyed extra azon része, hogy minden 2 év alatti gyerek után külön jár a gyed, nem változik, így az az anyuka, aki például kettő két év alatti gyerek mellett megy vissza dolgozni, a munkabére mellett két gyedet is kap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!