Hírek

2017.09.06. 19:00

Simon Gábor vehette át ebben az évben a Romhányi-díjat

SZÉKESFEHÉRVÁR A hagyományoknak megfelelően idén is megemlékeztek Romhányi György professzorról koszorúzással, a nevét viselő díj átadásával, a szellemiségét ápoló tudományos üléssel.

Szabó Zoltán

A neves patológus és tanár, akit orvosnemzedékek legendás hírű oktatójaként emlegetnek, Száron született, és a fehérvári ciszterci gimnázium növendéke volt. Erre a Vörösmarty Mihály Könyvtár - a gimnázium hajdani épülete - falán tábla emlékeztet. A fehérvári önkormányzat, az egykori tanítványok és a magyar orvosi kamara koszorúit helyezték el a táblán.

A tisztelgés a Hiemer-házban folytatódott, ahol Derényi Gábor, a Magyar Orvosi Kamara Fejér Megyei Szervezetének elnöke emlékeztetett rá, hogy 2005-ben helyezték el az emléktáblát, és azóta minden évben tartanak megemlékezést. Köszöntőjében Cser-Palkovics András polgármester egyebek közt azt emelte ki, hogy megható, tanítványai milyen hálával és tisztelettel beszélnek a professzorról.

Simon Gábor gyermekorvos kapta a díjat Fotó: Simon Erika

Ugyancsak hagyomány, hogy ebből az alkalomból adják át a Romhányi-díjat Fejér megye egy-egy kiváló orvosának. Az alapítvány elnöke, Altorjay András az idén Simon Gábor gyermekorvosnak nyújtotta át az emlékérmet. A főorvos a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztályát vezette. Osztályvezetőként az idén ment nyugdíjba, de orvosként továbbra is dolgozik. Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1971-ben, és azóta az első és egyetlen munkahelye a székesfehérvári Szent György kórház. Fantasztikus intézetet alakított ki Simon Gábor, aki különösen a gyermeksürgősségi részlegre volt büszke. Valamennyi fontos szakmai grémiumnak tagja, számos kitüntetéssel ismerték el kiváló munkáját. Az emlékülés egyébként a díjazott Gyermekgyógyászat Székesfehérváron 1971-2017 című előadásával folytatódott, amelyben életéről, munkájáról is beszélt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!