Hírek

2017.07.26. 14:10

Kézilabdacsarnok épül a fehérvári suli udvarán

Mintegy 700 millió forintból épül csarnok, szabványos kézilabda pályával Fehérváron, a Széna téri iskola udvarán.

B. Kiss László

Az építtető a Köfém SC, a beruházás fedezetét pedig  a  társasági adókedvezmény, a TAO révén befolyt összeg jelenti. A város önkormányzata 220 millió forint támogatást nyújt a sportcsarnok létesítéséhez – jelentette be a szerdán, a terület birtokbaadása alkalmával Mészáros Attila alpolgármester. A 20-szor negyven méteres kézilabdapályát, valamint a 250-280 fős lelátót magában foglaló csarnok várhatóan a jövő év májusára lesz kész.

Az iskola tömbjére merőlegesen áll majd a csarnok. A főbejárata a keresztutcára, a "villák" felé fog nyílni

A létesítmény 8-tól 15 óráig az iskola tanulói használják, ezt követően pedig a Köfém SC utánpótlás kézilabdásai tartanak benne edzéseket – tudtuk meg a tájékoztatón, ahol jelen volt Török Szabolcs, a fehérvári tankerület vezetője, a Minárikné Ambrus Magdolna, az oktatási intézmény igazgatója, Balássi Imre, a Köfém SC elnöke, valamint a kivitelező cég képviselői. Ugyancsak ott volt Deák Lajosné a környék önkormányzat képviselője is, aki elmondta: az építkezéssel kapcsolatban kedden, 18 órakor lakossági fórumot tartanak a Széna téri iskolában.

Minárikné Ambrus Magdolna, az iskola igazgatója, Mészáros Attila alpolgármester és a Deák Lajosné önkormányzati képviselő az intézmény udvarán, ahová a csarnok épül 
Fotó: Koppán Viktor

Ugyancsak a sajtó nyilvánossága előtt adták szerdán Fehérváron, a Nefelejcs Óvoda újonnan szigetelt lapos tetejét is. A munka a KÉPES, azaz a „Közösségi Értékteremtő Program Együtt Székesfehérvárért!" elnevezésű program keretében zajlott.  A program, melynek keretében a megyeszékhely önkormányzata és a város cégei fognak össze, 2013-ban indult – mondta el Mészáros Attila az eseményen. A Nefelejcs Óvoda tetejének szigeteléséhez – mintegy 2,5 millió forint értékben – az építőanyag gyártással és forgalmazással foglalkozó Masterplast adta az anyagot, ami nem csak a víz elleni szigetelésre szolgál, de a napsugarakat is visszaveri. A KÉPES program segítségével az óvoda 40 éves tetőszigetelése újult meg – hangsúlyozta Deák Lajosné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!