Hírek

2017.05.31. 17:55

Ismét trükkös csalók fedezték fel Fejér megye kisebb településeit

DARUSZENTMIKLÓS Újabb trükkös csalók jártak a napokban Fejér megyében! Az ereszcsatorna-javítók a szóbeli ígéretükkel ellentétben több százezer forintot akartak kicsalni az érintettektől. Olvasónk meséli el történetét.

S. Töttő Rita

Vasárnap egy fehér mikrobusz állt meg a daruszentmiklósi ház kapuja előtt. Az otthoniak, köztük Erzsi néni, épp a teraszon üldögélt az élettársával. Három férfi szállt ki a járműből és azt mondták, akciósan ereszcsatornát szerelnek. Erzsi néni kapva kapott az alkalmon, ugyanis a ház hátsó oldalán nincs csatorna, viszont szükség lenne rá. - Azt mondták, mindennel együtt, most akciósan 16 ezer 500 forintért megcsinálják - meséli olvasónk, aki persze semmiféle papírt, szerződést, előszerződést nem íratott alá a hirtelen jött munkásokkal, így csak a szóbeli ígéret volt a zsebében.

- Kértük őket, hogy jöjjenek vissza másik napon, de azt mondták, nekik csak ma, azaz csak most jó. Hát akkor legyen, mondtuk. A brigád két tagja fél óra alatt meg is csinálta a munkát, a harmadik fél pedig ott maradt velünk a teraszon. A történet bajos része itt kezdődött: - Amikor készen voltak, egyikük hozott papírt, tollat, és azt mondta, „kiszámolom, mennyit fog fizetni". Na, ezen megdöbbentem, s mondtam is, hogy hiszen megbeszéltük az összeget. Osztott-szorzott és azt mondta, 220 ezer forint lenne a vége - emlékezik vissza még most is feldúltan a 70 éves hölgy a történtekre. Persze mondták ők, hogy nem erről volt szó, de csak nem hagyták békén őket a férfiak. Még azt is felajánlották a néni élettársának, hogy elviszik a bankautomatához pénzért. Szerencsére talpraesetten viselkedett olvasónk és közölte, hogy erről szó sem lehet. - Odaadtam az összeget, amiben eredetileg megegyeztünk és mondtam, hogy adják meg a címüket, telefonszámukat, s ha úgy érezzük, hogy még tartozunk, akkor jelentkezünk. Erre persze nem voltak hajlandóak, én ekkor már tudtam, hogy csalókkal van dolgunk. S közben nyomatékosan kijelentették a munkásoknak azt is, hogy nincs több pénz a házban és nem is lesz. Az egyik férfi ettől függetlenül még megemlítette: később visszatér a többi pénzért. Ez a mondat visszhangzik azóta is Erzsi néni fejében, aggódik és fél. És azt szeretné, hogy mással ez ne történjen meg, ezért bement a rendőrségre.

Az ereszcsatorna elkészülte után 220 ezer forintot akartak kérni Fotó: Zsedrovits Enikő

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a dunaújvárosi kapitányságra válaszadásig nem érkezett olyan jellegű bejelentés, amely bűncselekmény elkövetésére utalt volna. Hangsúlyozta, akiben felmerül, hogy csalók áldozatává vált, azonnal jelezze a rendőrség felé.

A történet érdekessége még, hogy amikor már világossá vált a pár számára a csalás, szerették volna leolvasni a rendszámtáblát a furgonról. - Az autó elejével azonban annyira ráálltak a kerítésre, hogy ez nem sikerült. Az autó hátulját pedig felnyitották, és úgy indultak el vele. Közel 50 méter után hajtották le, már nem láttam a rendszámtáblát - érzékelteti olvasónk, mennyire rutinosak és felkészültek lehettek a csalók. Információink szerint egyébként nemcsak Daruszentmiklóson, de Kulcson is jártak az ereszcsatorna-javítók. S ki tudja, még hová mennek...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!