Hírek

2017.02.02. 19:15

A megszentelt élet napja

Székesfehérvár - Gyertyaszentelő Boldogasszony napja alkalmából ünnepi szentmisét tartottak a Szent Imre templomban, melyet Spányi Antal megyés püspök celebrált.

Laci Patrícia

Megtelt hívőkkel a Szent Imre templom csütörtökön késő délután: Gyertyaszentelő Boldogasszony napja alkalmából ünnepi szentmisét tartottak. A szentmise előtt az egybegyülteknek fehér gyertyákat osztottak, amelyeket később a mise alatt meggyújtottak és megszenteltek a megtisztulás jeléül. A misét Spányi Antal megyés püspök celebrálta, mellette helyi papok is jelen voltak, akik a helyszínen hálát adtak Istentől kapott hivatásukért.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a papság és a hívők megemlékeznek arról, hogy Szűz Mária a kis Jézus megszületése után negyven nappal elment a jeruzsálemi templomba, ahol bemutatta fiát. A jelenlévő Simeon úgy gondolta, Jézus a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosság, ebből ered a gyertyaszentelés hagyománya is.

Február 2-án az egyház a megszentelt élet világnapját is megünnepli, melyet II. János Pál pápa kezdeményezett még 1997-ben.

Gyertyaszentelő Boldogasszony napja alkalmából ünnepi szentmisét tartottak, amit Spányi Antal megyés püspök celebrált
Fotó: Koppán Viktor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!