Hírek

2017.01.18. 16:26

A háziorvosok negyede nyugdíj után is kénytelen rendelni

A háziorvosi társadalom továbbra is kiöregedőben van, miközben nehéz pótolni a nyugdíjba vágyó doktorokat Fejér megyében is.

S. Töttő Rita

- Az alapellátásban dolgozó háziorvosoknak majd fele, azaz 47 százaléka 60 év feletti – vázolta fel a helyzetet egy múlt heti sajtótájékoztatón Wilhelm Róbert, az Alba Családorvosi Egyesület vezetője, utalva ezzel arra, miért olyan fontos a szakmán belül is gondolni a jövőre, s az alapellátásban dolgozók pótlására. Ezt a szándékot erősíti az a statisztikai adat is, amely kimutatja, hogy a 65 év felettiek, azaz a nyugdíj után is dolgozók aránya pedig 25 százalék Székesfehérváron, s nem ritka a 70 év felett is praktizáló orvos sem. A háziorvosi átlagéletkor pedig 57 év.

Székesfehérváron 20 gyermekorvosi, 38 felnőtt háziorvosi praxis működik jelenleg, ami azt jelenti, hogy tavaly is szűnt meg a „gyermekrészlegen" azért két praxis, mert nem sikerült betölteni a megüresedett helyeket. Jelenleg egyébként Székesfehérváron egy orvos lát el ezért helyettesítést, mégpedig a Sarló utcai rendelőben Gayor Kiran Prabhat doktor, aki, mint elárulta, nem akarta cserbenhagyni a praxishoz tartozó betegeket és az önkormányzatot sem. Vannak egyébként, akik több év hirdetés után sem tudták még eladni a praxisjogukat, pedig már szívesen nyugdíjba mennének.

Gayor Kiran Prabhat doktor a Sarló utcai rendelőben lát el helyettesítést Székesfehérváron Fotó: Koppán Viktor

Nem könnyű ugyanis vidékre csábítani a fiatal szakembereket, Wilhelm Róbert szerint ráadásul Székesfehérvárra, mint Budapest közeli megyeszékhelyre talán még kicsit nehezebb is, hiszen az élet, a lakhatás a városban drágább, mint egy kisebb településen. – Hosszútávra elköteleződni egy városban, azaz praxisjogot vásárolni, az is kell, hogy az illetőnek eleve legyenek kötődései a városhoz. Arról nem beszélve, hogy a praxisnak ára is van, ami komoly teher, pláne egy kezdő szakembernek – tette hozzá a családorvosi egyesület vezetője. A kezdő összeg egy orvosi vállalkozás megvásárlásához 1 és 10 millió forint között lehet, függően például attól, hány beteget lát el, hol helyezkedik el a rendelés. Ezeket az összegeket vidéken sem sokkal könnyebb elkérni egy praxisért, pedig több olyan, tartósan betöltetlen háziorvosi körzet van Fejér megyében is, ahol várják a szakembereket. Az idén már Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NAE) hívott Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) kérésünkre elárulta: Székesfehérváron kívül Dunaújvárosban, Mátyásdombon, Balinkán, Daruszentmiklóson, Hantoson, Mezőfalván, Nagylókon, Perkátán, Szabadegyházán, Sárosdon, Vajtán, Dunaújvárosban és Enyingen vannak olyan felnőtt, vegyes vagy gyermek körzetek, amelyek betöltésre várnak. A NAE egyébként minden évben kiad olyan pályázatot, amellyel épp a körzetvásárlást segíti elő. A praxisjog vásárlási támogatásról szóló pályázat keretein belül a tavalyi év során 3 (2 székesfehérvári, 1 gárdonyi) háziorvos szolgálat praxisjoga cserélt gazdát. Háziorvosi letelepedési pályázat Fejér megyei praxisra vonatkozóan azonban nem érkezett hozzájuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!