Hírek

2016.11.05. 14:56

Pisztolyt rejtegetett, lecsukták

A hatodik emlékdomborművet leplezték le szombaton a fehérvári múzeum Országzászló téri épületének falán. Nagy Benedek alkotása Kralovánszky Alán régésznek állít emléket.

B. Kiss László

Az ünnepélyes avatáson Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója elmondta: a  múzeumi panteon Lukács László néprajzkutató ötlete nyomán jött létre. Kralovánszky Alánról szólva pedig megemlítette, hogy a legendás László Gyula tanítványa volt a budapesti tudományegyetemen. 1957 végén nyolc hónap börtönre ítélték, mert besúgták róla, hogy a forradalom és szabadságharc leverését követően egy pisztolyt dugott el egy múzeumi tárlóban. 1990-ben rehabilitálták. 1960-ban került Fehérvárra, ahol  Fitz Jenő a gorsiumi ásatásokon alkalmazta. Állást azonban csak 1963-ban kaphatott – tűnt ki Kulcsár Mihály szavaiból. Kralovánszky Alán tárta fel a  rendszerváltás nyitányát jelentő újratemetés előtt Nagy Imre sírját a 301-es parcellában, 1993-ban pedig a Nemzeti Múzeum főigazgatója lett. Öt éves mandátumából azonban öt hónapot sem töltött ki váratlan halála miatt.

Kralovánszky Alán nevéhez fűződik Fehérváron a királyi bazilika hitelesítő ásatása  az 1960-as évek közepén, ahol ő azonosította Szent István nyughelyét. 1988-tól újabb kutatásokat folytatott a templom déli hajójának feltárása céljából. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a Géza nagyfejedelemhez köthető négykaréjos fehérvári templom megkutatása.

Életében mintegy száz cikke, tudományos publikációja jelent meg, de útikönyvet, várostörténeti kalauzt is írt. Többször részesült kitüntetésben Fehérváron – mondta el a Szent István Múzeum vezetője.

Az avatáson beszédet mondott Mészáros Attila alpolgármester is, aki hangsúlyozta: Kralovánszky Alánnak elévülhetetlen érdemei vannak a királyok koronázási és temetkezési helyéül szolgáló középkori bazilika feltárásában. A közelmúltban meghirdetett Árpád-ház program ezt a munkát még inkább felértékeli – hangsúlyozta az alpolgármester.

A régésznek a múzeum Országzászló téri épületének falán emléket állító domborművet, Nagy Benedek móri szobrászművész munkáját  Kralovánszky Mária, Kralovánszky Alán unokahúga társaságában leplezte le az alpolgármester.

Az ünnepség zárásaként Lukács László, a panteon megálmodója  elevenítette fel a régésszel kapcsolatos személyes emlékeit.

A Kralovánszky Alánt jellegzetes pózban, ásatás közben ábrázoló alkotás     öt másik, a fehérvári múzeumhoz kötődő, jeles személyiség  - Weöres Sándor, Gunda Béla, Marosi Arnold, Fitz Jenő és Pesovár Ferenc  - emlékét megörökítő dombormű társaságában látható mostantól az Országzászló téri múzeumépület falán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!