Hírek

2016.11.08. 15:22

Elhunyt Kovács Jenő, a lokálpatrióta órásmester

Kedden hajnalban, 67 éves korában elhunyt Kovács Jenő székesfehérvári órásmester.

B. Kiss László

Munkásságát a kedd délután kiadott közleményben a város önkormányzata nevében Cser-Palkovics András polgármester ímigyen méltatta:

"Kovács Jenő nevéhez kapcsolódik a város toronyóráinak megjavítása, korszerűsítése, a Virágóra óraszerkezetének karbantartása, ő hozta létre a muzeális értékeket őrző óragyűjteményt és látványos Órajátékot készített a Belvárosban. Szaktudásának köszönhetően az országban több mint száz toronyóra született újjá.

A mester a fehérvári toronyórák javítását a helyi városszépítő egyesület kezdeményezésére és támogatásával vitte véghez 1983 és 1985 között, munkájáért soha nem kért fizetséget. Két évvel ezelőtt a Szent Sebestyén vértanú templom nyolc számlapos óráját készítette el.

Kovács Jenő. Az órásmestert a fehérvári önkormányzat saját halottjának tekinti Fotó: Koppán Viktor

1978-tól, közel negyven éven keresztül gondozta a Virágórát. 2002-ben zenélő, történelmi személyiségeket ábrázoló figurákat felvonultató órajátékot tervezett és készített. Hivatásának szeretete a 2009-ben létrehozott fantasztikus óragyűjtemény fölötti gondoskodásban is megjelenik, az óramúzeum értékes szerkezeteket őriz. A Városháza megújult Dísztermének óráját is Kovács Jenőnek köszönhetjük.

Elnökségi tagja volt a Városvédő Egyesületnek, 1996-ban városvédő tevékenységét Székesfehérvárért díjjal ismerték el. 1998-2002 között önkormányzati képviselőként látott el közszolgálati feladatokat."

Székesfehérvár Önkormányzata Kovács Jenőt saját halottjának tekinti. Búcsúztatására november 19-én, szombaton déli 12 órakor kerül sor a Béla úti temetőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!