Hírek

2016.09.20. 16:35

A méheket és a lovakat is betegség fenyegeti, több helyen is zárlat van

Székesfehérvár - A megyében több helyen is zárlat van a mézelő méhek nyúlós költésrothadása miatt. A járvány mellett, a lovakat is érintő betegségről, a szúnyogok által terjesztett Nyugat-nílusi lázról is beszélgettünk a megyei főállatorvossal, Sziebert Gergellyel.

Buthy Lilla

A mézelő méhek nyúlós költésrothadása baktériumos betegség, a fiasítást, a méhek következő generációját támadja meg, amely emiatt teljesen ki is pusztul. Óriási károkat okoz ez a méhészetekben, hiszen a méhcsalád, melynek nem lesz utánpótlása, legyengül: az anyaméh sem rak le több petét abba, amelyik megfertőződött.

Hogy a járvány terjedését megakadályozzák, a hatóságnak joga van zárlatintézkedéseket tenni. Fejér megyében három községben van zárlat a mézelő méhek nyúlós költésrothadása miatt: Bakonycsernye környékén Balinkán, Agárd-Gárdony-Zichyújfalu térségében, illetve Székesfehérvár Börgöndpuszta környékén, továbbá Seregélyes, Aba-Belsőbáránd területek egy részén van karantén.

Ebben az esetben öt kilométeres körzetben községi zárlatot rendelnek el, ahol különböző korlátozó intézkedéseket foganatosítanak. Például az adott községbe fogékony állatfajt nem lehet bevinni, és nem lehet onnan kivinni, csak a járási főállatorvos külön engedélyével.

- Próbáljuk a betegséget helyhez kötni és ott felszámolni, hogy ne terjedjen tovább - kezdte Sziebert Gergely, a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály főosztályvezetője, a megyei főállatorvos.

A felnőtt méh nem betegszik meg, de megpróbálják kitakarítani az elpusztult lépeket, és ilyenkor óhatatlanul továbbviszik a fertőzést. Ezt a baktériumos betegséget nehéz felszámolni, mert spóraképző baktérium okozza, amely sokáig és szélsőséges körülmények között is túlél. A járványügyi intézkedés keretében az érintett méhcsaládokat elpusztítják, amit alapos fertőtlenítés követ - tette hozzá.

A Nyugat-nílusi láz ezzel szemben egy vírusos megbetegedés, ami dél felől terjed. Az esetek egy részében súlyos idegrendszeri tüneteket, furcsa viselkedési zavarokat, más esetben kólikás tüneteket, sántaságot, hátulsó testfélgyengeséget okoz emlősállatokban, főként lovakban.

Létezik már megfelelő vakcina, amellyel megelőzhetjük, hogy a vírusos Nyugat-nílusi láz esetleg megfertőzze az állatokat
(Illusztráció: stockphoto)

Ha ilyet tapasztalnak az állattartók, állatorvoshoz kell fordulni, a vérvizsgálat ingyenes. Ezekből a diagnosztikai vizsgálatokból tudjuk, bár az elmúlt években nem volt jellemző, de már Fejér megyében is felütötte fejét, eddig négy esetben állapították meg ezt a betegséget.

Mint a szakértő elmondta, az augusztustól novemberig terjedő időszakban gyakoribb ez a betegség, hiszen ezt a madarakból vért szívó szúnyogok terjesztik. Ősszel, amikor megindulnak a madárvonulások, a szúnyogok mást gazdafajt keresnek.

A ló zsákutcát jelent a vírus terjedésének szempontjából: lóról lóra nem terjed tovább. Ezért a fentiekhez hasonló, szigorú korlátozó intézkedéseket sem foganatosítanak.

A megfertőződött lovat meg kell próbálni megmenteni, ez annál sikeresebb, minél hamarabb felfedezik a kórt - magyarázta a megyei főállatorvos. Tudni kell azt is, létezik vakcina, mellyel megelőzhetjük, hogy a Nyugat-nílusi láz megfertőzze az állatot.

Sziebert Gergely főosztályvezető, megyei főállatorvos

Sziebert Gergely végül kitért a dél felől közelítő másik járványos megbetegedésre, a szarvasmarhákat támadó bőrcsomósodáskórra, ami ugyan még nincs Magyarországon, de a hatóságok már felkészültek: ha száz kilométerre megközelíti a betegség az országhatárt, akkor vészvakcinázással veszik fel a harcot ellene. Súlyos gazdasági károkat okozhatna a szarvasmarha-gazdaságokban, hiszen a járványt leöléssel lehet csak visszaszorítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!