Hírek

2016.08.21. 06:25

Szent István domborművet avattak

Kápolnásnyék - Pénteken került sor Kontur András szobrászművész alkotásának ünnepélyes avatására a kápolnásnyéki Halász-kastélyban. A domborművet a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány állíttatta.

Buthy Lilla

Kontur András szobrászművész domborművén azt a jelenetet örökítette meg, ahogy Szent István király felajánlja az országot Szűz Máriának. Szent István- domborművének ünnepélyes avatásán Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, az országfelajánlás pillanata talán a legszentebb képe a történelmünknek, ezt jeleníti meg Fejér megye címere és zászlaja is.

- Ha Szent István királyunk nem alapít államot, most nem lennénk itt. A sok, hozzánk hasonló kalandozó néphez hasonlóan, eltűntünk volna a történelem süllyesztőjében. Emellett a fennmaradáshoz még egy fontos dologra is szükség volt: a keresztény szellemiségre, mely végigkíséri a hányatott sorsú történelmünket - fogalmazott.

Tessely Zoltán, Molnár Krisztián és Kazai Viktor avatta fel a művet, amit Spányi Antal áldott meg Fotó: Molnár Artúr

Kazai Viktor, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány kuratóriumának elnöke hozzátette, a most avatott dombormű mellett büszkék arra is, hogy sikerült a kastély előtt álló, enyészet sorsára jutó feszületet is eredeti szépségben helyreállítani és megmenteni.

Spányi Antal megyéspüspök beszédét azzal kezdte, Szent István király megcselekedte, amit megkövetelt a haza. Megmentette a magyarságot. Neki köszönhetjük az életünket, hogy elvezetett minket a kereszténységre. Nem csak az örök élet felé vezette népét, a földi boldogság magvait is megvetette, utat mutatott - mondta.

Az avatás után a kastély előtt álló régi, de nemrég felújított kőkeresztet szentelte újra a megyéspüspök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!