Hírek

2016.06.03. 11:16

Pénzt adnak a régi házak felújítására, érdemes időben jelentkezni

Házanként akár 2,5 milliós támogatást is kaphatnak a július elsejével induló programban a főként a hatvanas-hetvenes években épült családi házak. A közép-dunántúli régióban első körben félmilliárdos a keret.

Házi Péter

A hatvanas-hetvenes években épült, gyakran „Kádár-kockának” nevezett családi házak energetikai tulajdonságaival már az építésük idején sem törődtek sokat, azóta pedig még inkább elavultak ezek a házak, jelentős részükben, amint Nagy István energetikus mondja, még mindig hagyományos állókazán vagy konvektor adja a meleget, gyakran a padlásfödémet sem szigetelték kellően. Elsősorban ezeknek a házaknak próbál segíteni az Otthon Melege programon belül indított alprogram, amelyre régiónként lehet majd pályázni. Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye számára összesen 521 millió forint áll első körben rendelkezésre, ami Nagy István szerint igen hamar elfogyhat, hiszen ha átlagosan 2 milliós támogatással számolunk, akkor kétezer-ötszáz ház élhet a lehetőséggel, a régióban viszont 241 ezer épület van. Már a kiírás is azt ösztönzi, hogy minél komplexebb energiatakarékos felújításban gondolkozzunk, ugyanis a maximális, két és félmilliós összeget csak akkor kaphatjuk meg, ha az alapnak számító hőszigetelésen túl legalább egy energiahatékonysági fejlesztést, például fűtéskorszerűsítést is elvégzünk, továbbá bevállalunk egy megújuló energiát hasznosító rendszer kiépítését is. Ez esetben egyébként az összes költség legfeljebb ötvenöt százalékához igényelhetjük a támogatást. Ha csak egy fejlesztést, például ablakcserét vagy hőszigetelést szeretnénk, akkor az összes költség negyven százalékára, de legfeljebb 1,25 millió forintra pályázhatunk.

Fotó: shutterstock

– Érdemes minél komplexebb felújítást végezni, hiszen egy pályázatnak számos járulékos költsége van, gondoljunk csak a szakértő megbízására vagy a ház felmérésére. Ennek költsége arányaiban akkor lesz kedvezőbb, ha minél nagyobb a beruházás – osztotta meg véleményét az energetikai szakértő, aki szerint ha csak ablakcserében gondolkodunk, könnyen lehet, hogy nem érdemes a pályázattal bíbelődni. Szerinte egyébként a napelemek felszerelését semmiképpen sem szabad kihagyni: az elmúlt években jelentősen zuhant a napelemek ára, ráadásul ezekben semmilyen mozgó alkatrész sincs, ami elromolhatna, 25 évig garantáltan működni fognak, igaz, a végén lehet, hogy már csak nyolcvan százalék körüli hatásfokkal.

– Egy ilyen napelem öt éven belül visszahozza az árát, mégpedig úgy, hogy az áramszámla lesz havonta kevesebb – tette hozzá Nagy István, aki a pályázattal kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy csak az egylakásos, legfeljebb 135 négyzetméter fűtött alapterületű házak tulajdonosai jelentkezhetnek, közülük is csak azok, akiknek a háza 1996 előtt épült. Ugyancsak előírás, hogy a pályázatot benyújtó személy tulajdonában legyen az épület. Az viszont elég érdekes megfogalmazás a pályázat kiírásában, hogy július 1-től addig lehet jelentkezni, amíg a rendelkezésre álló forrás kiürül. Ugyanis Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár korábban bejelentette, az első körben ötmilliárdos keretet további két alkalommal, öt-öt milliárd forinttal tudják bővíteni.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget