Hírek

2014.12.22. 09:43

Mozgássérültet gázolt a zebrán és cserbenhagyta - Szemtanút keres a rendőrség

Elütötte a kerekesszékest a zebrán, majd elszáguldott. Mindezt szombaton reggel, a Királysoron.

S. Töttő Rita

A zebrán elütni valakit már önmagában is rémisztő és döbbenetes esemény. Ezt múlja felül, ha valaki a szerencsétlenül járt áldozatot cserbenhagyja és a helyszínről segítségnyújtás nélkül elszáguld. Szombaton reggel 10 órakor mindez megesett Kő Jánossal is, aki, ha ez még nem volna éppen elég, mindezt elektromos kerekesszékében élte át. Amelynek a gyalogátkelő közepén nekicsapódott a – ma már tudjuk – Peugeot 307 SW Combi típusú, pezsgő színű, 2003-2006-os évjáratú személygépkocsi.

Kő János nyolc éve stroke-ot kapott, s lebénult. Kerekesszékbe ezután kényszerült, de hála rokonságának, a mai napig egyedül él és képes megküzdeni a mindennapokkal. A szabadságot számára az elektromos kerekesszék biztosította, egészen a balesetig.

A szerencsétlenül járt és cserbenhagyott áldozat egyetlen utcai közlekedésre is alkalmas járműve a baleset következtében tönkrement. Hogy mennyire, majd egy szerelő elárulja, ám most teljességgel használhatatlan – ezt már unokatestvére, Tőke József mondja, aki rendszeresen látogatja, segíti rokonát. Ottjártunkkor is épp ebédet hozott neki. János most otthonába zárva tölti az ünnepeket, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy nagyobb baja neki nem esett a gázolás során.

Kő János segítsége Tőke József, aki most sem hagyta cserben (Fotó: a szerző)

A kórház traumatológiáját is megjárt férfi így emlékszik vissza a szombat reggeli eseményekre:

– A Királysor-Gőzmalom utcai kereszteződésnél mentem át, ahogy a nagykönyvben meg van írva: elnéztem balra, s miután senkit nem láttam, elindultam. Középtájon járhattam, amikor érkezett egy kocsi, amely a Géza utca felöl jött. Elcsapott. Szerencsére be voltam csatolva a kocsiba, mert ha nem így lett volna, súlyosabban sérülök. Nem tudom, mennyivel mehetett, de a bal oldalon, pont a sérült lábamat találta el, majd pedig ráestem székestül a jó lábamra – mondja és mutatja is nehézkesen mozogva a férfi.

Karcolások, sérülések következnek, amelyek még mindig kisebb problémát okoznak neki, mint a tudat, hogy nincs mivel elindulnia otthonról.

– A kocsival elröpültem, le a zebráról, két-három métert az úttestre. Nem tudom, mi lehetett, kanyarodni akart vagy telefonált a sofőr... – gondolkodik el, bár a lényegen nem változtat semmi: ki tudja, mi okból, magára hagyta a gázoló, A többit már csak az ijedtség közepette, fájdalmában érzékelte, s inkább csak hallotta, mint látta: – A sofőr lassított az ütközés után, kicsit félrehúzódott, de rövidesen kigyorsított és eltüzelt.

A csattanás után lett egy tisztes kis tömeg, de igazán senki semmit nem látott. Később kiderült, hogy kamera is volt a közelben, ebből lehet tudni az autó típusát, a rendszámát viszont nem. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői megkeresésünk után adott ki közleményt, hogy szemtanúkat keresnek.

Kérdésünkre, hogy addig miért nem, azt a választ kaptuk: mert addig zajlott a felderítés, ami azonban nem hozott eredményt.

Tőke József és a sérült kerekesszék

A kerekesszék most Tőkéék otthonában pihen, az ünnepek alatt szerelőt találni vélhetően kész csoda lenne. – 2010-ben vásároltuk, akkor több biztosítót is megkerestünk, de egyik sem volt hajlandó biztosítást kötni rá. Így most minden kárt az áldozatnak kell állnia.

 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásuk szerint a Királysor és a Gőzmalom utca kereszteződésében található kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy férfi szándékozott átkelni, elektromos kerekesszékével. Egy arra közlekedő személygépkocsi vezetője nem adta meg neki az elsőbbséget és elütötte. Az ütközés hatására a mozgássérült férfi megsérült. A balesetet okozó személygépjármű vezetője a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a Rákóczi utca irányába. A balesettel érintett Peugeot 307 SW Combi típusú, pezsgő színű, 2003-2006-os évjáratú személygépkocsi a bal elején rongálódott.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a balesetnek szemtanúja volt, vagy az érintett járművel, illetve annak vezetőjével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a kapitányságon, vagy hívja a 06-22-541-600-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számon, vagy a 107, vagy a 112-es központi telefonszámok valamelyikén!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!