Hírek

2014.07.31. 15:50

Fenyegetőztek az ellenőrök

Megszégyenülten szállt le a buszról Oroszné Zsuzsanna, miután az ellenőrök rendőrrel fenyegetőztek.

Munkatársunktól

A belső vizsgálat végül kiderítette, hogy jogszerűtlenül intézkedtek az ellenőrök panaszosunkkal szemben. A bocsánat a visszafizetett bírság volt. Ez a nap is úgy kezdődött, mint az összes többi – ez a klisé jutott eszembe először, amikor Oroszné Zsuzsanna történetének feldolgozásába kezdtem.

Azért, mert tényleg így lehetett. Zsuzsanna felszállt a buszra, elment dolgozni, majd délután felszállt a magyaralmási járatra, hogy végre haza jusson. Csakhogy jöttek az ellenőrök. Zsuzsanna az érvényes bérlettel rendelkezők nyugalmával vette tudomásul a két hölgy megjelenését, és nyújtotta át nekik a dokumentumot. Biztos volt benne, hogy rendben vannak a dokumentumok. És itt kezdődött a kálvária.

Zsuzsa ajánlott levélben küldte el panaszát a szolgáltatóhoz. Fotó: A szerző

- Az ellenőrök 2014 augusztus 5-ig érvényes bérletem felmutatását követően tájékoztattak, hogy bérletigazolványom, tehát a dokumentum, amelyet a bérlettel együtt kell tartani, 2014 július 9-én lejárt. Azaz hét napja – meséli Zsuzsanna, majd folytatja: – Bár már Magyaralmásra értünk, feltartóztatták a buszt és kérésemre, hogy ne szégyenítsenek meg az utazóközönség és a buszsofőr előtt a 7 napja lejárt bérletigazolvány miatt, hadd szálljak le, rendőr kihívásával fenyegettek meg. Hangsúlyozom, hogy mindezt érvényes bérlet mellett tették! Azt is kértem, vegyék figyelembe a chipkártyámat, vagy személyigazolványomat, ám nemleges választ kaptam. 5-10 percet követően végeztek a kötelezvény kitöltésével, ekkor hagyták, hogy megszégyenülve leszálljak a buszról.

Szögezzük le: Zsuzsanna nem azt állítja, hogy ne lett volna jogos mondjuk egy figyelmeztetés, urambocsá egy kisebb pénzbírság, de a hozzáállás, az utazóközönség előtti megszégyenítés és a leszállítás nem állt arányban az elkövetett „bűnnel". Egy hét napja lejárt bérletigazolványról beszélünk, amelynek 10 év az érvényességi ideje. Ennyi idő alatt azért elfelejt ezt-azt az ember. Például a buszos bérletigazolványának meghosszabbítását. Olvasónk számára az sem egészen érthető, mint később kiderült, jogosan, hogy miért nem foglalkozott panaszával az Alba Volán, amikor hozzájuk fordult.

– Az információnál többszöri kérésre is csak egy telefonszámot kaptam, Alba Volán központi számát, hogy próbáljak meg panaszt tenni, de az Alba Volán nem foglalkozik ilyen megkeresésekkel, mivel nem illetékes. Keressem meg a Hórusz-Global KFT-t. Ragaszkodtam ahhoz, hogy továbbra is panaszt szeretnék tenni, mivel fővállalkozóként az Alba Volánnak is ki kell vizsgálnia panaszomat. Ezt továbbra sem tehettem meg, mondták, hívjam a megadott telefonszámot – a jogszabály azonban előírja, hogy igenis a szolgáltatóhoz kell először a panaszunkkal fordulnunk, tudtuk meg a fogyasztóvédelmi hatóságtól, amely egyébként nem illetékes az ügyben. Tájékoztattak, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz lehetne még fordulni. Számos kérdés felvetődött még olvasónkban, aki jól tette, hogy ajánlott levélként küldte végül el panaszát a szolgáltatóhoz. Erre ugyanis válaszolni kell, a történteket pedig kivizsgálni. A Fejér Megyei Hírlap is megkereste az Alba Volánt, melynek kommunikációs főmunkatársa, Pruzsina Alice válaszolt a feltett kérdésekre. Jó hír, hogy az általuk indított vizsgálat lezárultával kimondták: az intézkedés jogszerűtlen volt.

„Téves adatfelvételről volt szó, hiszen a hölgy bérletjegyéhez egy 2014. július 09-ig érvényes bérletigazolványt adott át. Az ellenőr a bérletigazolványt érvénytelennek tekintette, emiatt pótdíj fizetésére kötelezte, az utólagos bemutatás lehetőségével. A kötelezvényre – helytelenül – a „lejárt: 2004. július 09" megjegyzést tette. Később kiderült, hogy a dátum az igazolvány kiállításának időpontja." – áll a volán nyilatkozatában. Amikor pedig ez kiderült, Zsuzsanna visszakapta a kifizetett „bemutatási díjat". A kivizsgálás eredménye szerint tehát az intézkedés jogszerűtlen volt, mivel a bérletigazolvány, a bérlettel együtt a hónap végéig még érvényes. Zsuzsanna kálváriája nem egyedi, így felmerült az is, hogy a buszjáratokon dolgozó ellenőrök a büntetések után kaphatnak juttatást. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre Pruzsina Alice így válaszolt: „A volán és az ellenőrzést végző cég között meglévő szerződés nem tartalmazza az ellenőrök díjazását. Annak megállapítására a munkáltatónak, tehát a kft-nek van jogosultsága. Így arról sincs tudomásunk, hogy milyen eszközökkel motiválja a cég munkatársait."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!