Hírek

2014.02.16. 11:27

Hóvirágmező ejti ámulatba az arra járókat Alcsúton

Az ország legnagyobb összefüggő hóvirágmezeje ejti ámulatba az arra járókat Alcsúton. Sok fajta, rengeteg példány, egyenként és együtt is szépségesek.

Zsohár Melinda

Az örökzöldek és lombhullatók között minden tavasszal szeretettel várt növényi hírnök a hóvirág, az alcsúti arborétumban pedig különösen! A negyvenhektáros angolkertben ugyanis legalább két és fél hektáron nyílik hét hóvirágfaj huszonnégy fajtája – sűrűn, látványosan. Több, mint száz éve telepítették az első hagymákat a mediterrán vidékekről a növényszerelmes „magyar” Habsburgok, akiknek egyik őse nádorként Alcsúton telepedett le a budai várbéli küldetése mellett. A família otthonra lelt a faluban, e tájon, sokszor írtunk róluk, s arról is, hogy parádés kertjük miként vált a magyarországi angolparkok egyik mintapéldányává.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park felügyelete alá tartozó védett természeti érték a faritkaságok mellett tavaszi virágözönnel lepi meg a helybélieket és az egyre több korai zarándokot. A barna avarból olyan gyorsan bújnak elő a hóvirágok, hogy aki rászánna a mozdulatlan figyelésre egy napot egy helyben, talán szemével is érzékelné, miként sokasodnak a kis fehér szirmú, hidegtűrő, bátor növénykék az ősszel lehullott levelek között.

A hóvirág mindenütt védett növény, Alcsúton már nem termesztettnek, hanem őshonosnak számítanak, egyetlen szálat sem szabad letépni. Őrzik is heteken át, de a látogatók szinte kivétel nélkül természetvédők és -szeretők, maguktól is megértik, hogy kegyetlenség lenne pusztításuk. Gyerekek, fotósok, szerelmesek, kirándulók járnak erre ilyentájt, s az útról is látható a kerítés mellett meghúzódó hóvirágmező. Az alcsúti kastélykertben az énekesmadarak is vidáman jelzik a napsütésben, hogy itt a tavasz, noha a naptár és a meteorológusok még óvatosságra intenek. De ezt sem a madarak, sem a hóvirágok, sem az utánuk következő krókuszok, nárciszok nem tudják. A Hóvirágünnepnek kinevezett két-háromhetes időszakban rendületlenül ontják szirmaikat és szerény szépségükkel hirdetik a kikeletet az első virágok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!