Hírek

2013.10.16. 19:42

Láthatatlan emberünkre, Gárdonyi Gézára emlékeztek Fehérváron

Székesfehérvár – A Vörösmarty Színház szerda este Gárdonyi műveiből összeállított műsorral kedveskedett a közönségnek az írói emlékév tiszteletére.

Kocsis Noémi

Mikor azt mondjuk: – Rideg ez a világ! Csak nézzünk belé mélyebben és meglátjuk, hogy az emberek egymás szívénél melegszenek benne.

Gárdonyi Géza megindító és reménytkeltő sorai ezek, s a szerdai színházbeli estére is igazak, hiszen a Gárdonyi-emlékév előtt tisztelegve a teátrum társulata valóban szívmelengető műsort állított össze. A hétköznapokra jól feltöltve mehetett haza azzal – dacolva hideg széllel, esővel – a mai közönség. Hallhattunk részleteket az író önvallomásaiból, naplóiból, s feltűntek jellegzetes alakjai, melyek mindegyikében észrevehetően ott van a magyar irodalom Láthatatlan embere, Fejér megye legnevesebb irodalmi szülötte.

A színházbeli emlékestnek ünnepélyes előzménye volt, köszöntőkkel, emlékérem átadással.

A köszöntők között volt Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta: annyival mindenképpen tartozunk Gárdonyi emlékének, hogy egy kicsit jobban a megyéhez kapcsoljuk (hiszen itt született, Agárdon, s a később felvett írói nevét jelentő faluban, Gárdonyban keresztelték). A polgármester köszönetet mondott azért, hogy a már számos nívós, lezajlott programot magába foglaló emlékév nem csak a szakmának szólt, hanem egyben erőteljes nyitás volt a közönség felé.

L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke egy másik neves Fejér megyei szülöttnek, Bársony Istvánnak Gárdonyiról írt irodalmi nekrológjából idézett beszédében. Hangsúlyozta, október 17-ét annak reményében nyilvánították Gárdonyi Géza emléknappá, hogy minden magyar iskolában foglalkoznak az Egri csillagok és a Láthatatlan ember szerzőjének munkásságával.

L. Simon ezután Gárdonyi-emlékérmet (Pető Hunor alkotását) adott át Cser-Palkovics Andrásnak és Szikora János színházigazgatónak, továbbá jelképesen a távollévő Demeter Zsófiának és Csurgai-Horváth Józsefnek. A Szent István Király Múzeum igazgató-asszonya azért kapta az emlékérmet, mert intézményük hosszú éveken át lelkiismeretesen kezelte a ma már a kisváros önkormányzatához tartozó Gárdonyi-emlékházat. A székesfehérvári városi levéltárat vezető Csurgai pedig mint a Szent István emlékév főszervezője részesült az emlékéremben.

A kulturális bizottság elnöke bejelentette, minden fehérvári iskola egy, a Gárdonyi-évre megjelent teljes írói kötetsorozattal gazdagodik. Az 58 sorozatot jelképező kötetet átadta a polgármesternek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!