Csak a pénzhez van huzalma - A fösvény a Vörösmarty Színházban

A végén kezdem: nagy sikert aratott Moliere: A fösvény, avagy a hazugság iskolája című darabja a Vörösmarty Színházban, a Kozák András Stúdióban. Nem érdemtelenül, de most már tartsuk be a jegyzet szokásos szerkezetét, akárcsak Moliere a színműveiben a hármas egység törvényét. A legjobb francia vígjátékíróról beszélünk, akinek azonban sokkal fontosabb volt a jellem, mint a jó bemondás, és vígjátékain nevetni csak azon lehet, amit szereplői mellesleg, a vígjátéki hatás kedvéért mondanak vagy tesznek - lényegük maga sosem mulatságos. Sőt, inkább a tragikus lejtő felé közelít. Moliere vígjátékai megrendítőbbek, mint a nagy francia tragédiák...

Lábodi Ádám (Cléante), aki apjával viaskodik Mariane-ért (Fotók: Horváth Renáta)

Szerb Antalnál jobban senki sem tudott tömörebben, találóbban jellemezni egy szerzőt, nem vitás. A fehérvári bemutató is igazolja az előbbieket, mindazonáltal szórakoztató és mély előadás. Humora persze nem az a térdcsapkodós fajta, inkább keserű és abszurd, s persze ismerős. Hogyne lenne az, hiszen típusokat írt meg, miután pedig a fösvénység, fukarság az emberiséggel együtt hal ki, akárcsak a hatalmi vágy, a képmutatás, a hazugság, a talpnyalás, darabja ma is élő. Persze minden kor ismeri a szenvedélybetegséget is, amely az őrületig elhatalmasodhat az emberen.

Ezért teljesen elfogadható, hogy Hargitai Iván rendező és alkotótársai kortalan, időtlen díszletet és jelmezt, zenét álmodtak a színpadra. Én magam a ´60-as évek francia egzisztencialista és újhullámos darabjainak, filmjeinek hangulatát is felfedezni véltem bennük, de ettől egyáltalán nem volt idegen a mobiltelefon, a tablet jelenléte sem. Sőt, a hajléktalanra emlékeztető La Fleche egy kecskeméti pékség reklámszatyrában hordja a vagyonát. Ha pedig valaki nem keres párhuzamokat, a díszlet enélkül is tetszetős és funkcionális, a két felvonásban pedig a színe és visszája dramaturgiai és látványelem is megfigyelhető.

Balra Keller János (Lafléche), jobbra Hirtling István, aki a címszereplő Harpagont alakítja

Az inkább drámát sejtető expozíció után a jelenetek, karakterek egyre inkább megmutatják a bennük rejlő kegyetlen humort, a szereplők esendőségét, kiszolgáltatottságát. Ebben a történetben szükségszerű, hogy legfőbb szenvedélyét tekintve Harpagon őszinte, míg a többieknek kényszerűen hazudniuk, alakoskodniuk kell. Főhősünk elsősorban fösvény, másodsorban özvegy és egy kicsit apa. Hirtling István árnyalt és kidolgozott, mondjuk ki, kitűnő alakításában mindez megjelenik. (Harpagon jellemzően képtelen kimondani a vonzalom szót: azt kérdi fiától, van-e huzalma a leányzó iránt.)

Andrássy Máté (Valére) és Ostorházi Bernadett (Élise) párosa

Cléante figurájában Lábodi Tamás ismét meggyőző: igazi apa után is vágyik a szerelmese mellett. A fiatal színészhallgatók, Ostorházi Bernadett (Élise), Andrássy Máté (Valére), Kerkay Rita (Mariane) nagyon jól beilleszkedtek a csapatba. Varga Mária (Frosine) ezúttal is nagyon jól bánik egyéni hangjával és mimikájával. A régi fehérvári színészek, Juhász Illés (Simon, Ügyész), Kozáry Ferenc (Jacques), Keller János (Lafléche) magabiztosan játszották szerepüket.

Külön felhívom a figyelmet a Moliere-nél oly gyakori deus ex machina- effektusra . A jelenet, amelyben Anselme (Kuna Károly) mindent elrendez, oly kellemesen ironikusra sikeredett, hogy elhittük, mégiscsak játék ez az egész. Még ha kegyetlen is.