Hírek

2013.10.23. 16:00

Az ötven csak negyven

Székesfehérvár - Az Iskolai Közösségi Szolgálat volt a téma a Fehérvári Civil Központ sajtótájékoztatóval egybekötött fórumán.

Németh András

Az új köznevelési törvény értelmében a 2016-ban leérettségiző diákok csak 50 óra közösségi szolgálat ellenében kaphatják meg az érettségi bizonyítványukat - ismertette Brájer Éva alpolgármester a két éve hatályba lépett módosítást az október 22-én rendezett sajtótájékoztatón, amely a mostani kilenc és tizedik osztályos tanulókat már érinti, majd elmondta: - Fontos tudatni a szülőkkel, és az intézményekkel is, milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre, illetve tudatosítani az érintettekben, hogy az iskolai közösségi szolgálat egy pedagógia módszer, egy eszköz és nem önkéntes munka.

Veszeliné Pénzes Ildikó, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Megyeközponti Tankerület megbízott igazgatója arra is felhívta a figyelmet: Fontos, hogy olyan fogadó intézményeket keressen az iskola, ami illeszkedik az intézmény profiljához és minden esetben legyen egy szerződés, ahol le van fektetve, hogy kinek, mi a feladata.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy az 50 órából a diákok csak negyvenet fognak ténylegesen ledolgozni, hiszen az első öt óra a felkészítés, az utolsó öt óra pedig az értékelésről fog szólni.

 

- Az Európai Unióban vannak olyan országok, ahol az iskolai közösségi szolgálatot már tíz éve bevezették, az ott szerzett tapasztalatokat hasznosítva szeretnénk mi is belevágni a megvalósításba. Azonban lényeges, hogy semmit nem szabad elkapkodnunk - mondta el Domokos Tamás, az Echo Innovációs Műhely módszertani igazgatója, majd hozzá tette: Azoknak a személyeknek, akik felvállalták, hogy egy iskolán, vagy intézményen belül koordinálják ezt a folyamatot és elvégzik a dokumentációt, tartunk egy kétszer négy órás akkreditált képzést, november 7-én és 14-én, délután egy órától. Amire jelentkezni a Civil Információs Centrumban lehet magyarázta Domokos Tamás, majd hozzátette: pont ennek okán rendezik meg a fórumot, amire nem csak a koordinátorok, de a befogadó intézmények is meghívást kaptak.

A fórumon a legfontosabb információk mellett Brájer Éva bejelentett, hogy az önkormányzatnál Nagyné Ferenci Eleonórához lehet mostantól fordulni az ezzel kapcsolatos kérdésekkel és javaslatokkal, majd Berdó Erika Gabriellának, adta át a szót.

A Fejér megyei Civil Információs Centrum irodavezetője elmondta, hogyan szolgálhatja a tanuló fejlődését a közösségi szolgálat, és a feladat megfelelő közvetítése ami viszont a koordinátorok feladata lesz a munka megkönnyítése érdekében, az intézmény felvállal egy közvetítő szerepet a befogadók és az iskolák között, és a jövőben tervezik egy módszertani füzet és egy segédlet kiadását, amely összefoglalja és röviden bemutatja a fogadó szervezeteket illetve dokumentációs sablonok készítését, természetesen az akkreditált képzés mellett.

- Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gyermek magánszemélyhez is mehet közösségi munkára - akár a szomszéd fiú nagymamájához - azonban, ha valami történik ott a diákkal, kérdéses ki vállal a balesetért felelősséget! - magyarázta az irodavezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!