Hírek

2013.07.22. 15:21

Programok a Királyi Napokon, az Emlékév fénypontján

Székesfehérvár – Augusztus 14. és 24-e között rendezik meg a Királyi Napokat, amely a Szent István Emlékév legkiemelkedőbb programsorozata lesz - jelentették be egy hétfői sajtótájékoztatón.

Sebestyén Lilla

Cser-Palkovics András polgármester és Csurgai Horváth József, az Emlékbizottság elnöke ismertette a Királyi Napok programját, illetve hívta fel a figyelmet a július 26-ai Csitári G. Emil szobor avatására.

- A Királyi Napok augusztus 14-én veszi kezdetét a Szent Jobb hazatérésével és körmenetével. Ezt követően, fél hatkor kezdődik az ünnepi szentmise a Nemzeti Emlékhelyen, ahol közel kétezer férőhely várja az odalátogatókat - mondta el a polgármester.

Augusztus 15-e a Főtér avatásának napja lesz. Színes programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket a megújult Fő utcán és a Zichy ligeti színpadon. Este  megtörténik a fények ünnepélyes felkapcsolása, utána pedig egy utcabálon mulathatnak a szórakozni vágyók.

Tizenhatodikán rendezik meg a Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztivált, az azt követő két napban pedig a Koronázási ünnepi játékokat tartják, egész napos történelmi forgataggal és vásárral. Tizenhetedikén átadják a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíjat, a Deák Dénes Díjat és a Deák Dénes Ösztöndíjat egy rendhagyó helyszínen, a Bory-várban.

Augusztus 18-án helyezik el a Szent István Emlékév üzenetének időkapszuláját a Városháza Díszudvarán, amely csak 2038-ban fog legközelebb napvilágot látni.

Orbán Viktor miniszterelnök 19-én látogat el Székesfehérvárra köszönteni az emlékévet és a fehérváriakat a Városház téren.

Augusztus 20 és 24-e között rendezik meg a XVIII. Nemzetközi Néptáncfesztivált. A programban szerepel egy táncos felvonulás és egy gálaműsor is.

Huszadikán este pedig érdemes lesz az égre tekinteni, ugyanis fél tizenegykor fellövik a tűzijátékokat a palotavárosi tavaknál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!