Hírek

2013.05.22. 15:54

Látványos történelmi freskó készült a Vörösmarty szakképzőben

Székesfehérvár - Szent István tiszteletére készítettek történelmi freskót a Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola diákjai az intézmény épületében, a munkálatok tavaly kezdődtek.

Kajdi Erika

A nagy volumenű  munka az előző év márciusában kezdődött. Az alkotásban részt vevő körülbelül húsz diák két hetes ciklusokban dolgozott az első emelet lépcsőjénél kezdődő festményen, ami a második emeletre is fölkúszott. 
- Miközben haladtunk a tervezéssel egyre több  felületet hódított magának a freskó - mondta el érdeklődésünkre Albrecht Gyula, az iskola igazgatója.

Matuz János, a Vörösmarty Színház kreatív igazgatója is megcsodálta az alkotást (Fotó: Nagy Norbert)

A diákok leginkább az előkészületekben vettek részt, de a mennyezet és az oldalfalak találkozásánál futó díszítő sor egyedül az ő munkájuk. Az összesen 135 négyzetméteres alkotás festésében a legtöbb feladatot az utolsó hónapban végezték. Az elkészült képen nem csak államalapító királyunk látható, hanem az országalma is helyet kapott, s mind a 38 Székesfehérváron koronázott király arcmása is letekint ránk. Az előrajzolást a portrék esetében is a fiatalok készítették, a végső munkát pedig a vezetőjük, Lencsés Zsolt végezte.


- A tavalyi évben sokat  tanakodtunk azon, hogy iskolánk mivel tudna hozzájárulni a 2013-as Emlékév színes programsorozatához, s vezetőségünk úgy döntött, hogy egy freskó elkészítésével méltó emléket állíthatunk. Bízunk benne, hogy diákjaink már most nagyon büszkék az elkészült képre, s majd sok év múlva is lelkesen fognak beszámolni    arról, hogy aktív résztvevői voltak a folyamatnak - hangoztatta Albrecht Gyula a megnyitón, aki megköszönte Lencsés Zsoltnak és Dávid Zsuzsanna pedagógusnak a vezető munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!