Hírek

2013.04.16. 13:32

Vajda-díjat ért a vers

Székesfehérvár - Az idén alapított Vajda János díj odaítéléséről ezúttal a közönség szavazhatott a Vörösmarty Társaság költészet napi estjén. A helyszínen 13 megyei költő jelentkezett verseivel.

Bokros Judit

Izgalmasnak ígérkező programra invitált a költészet napja alkalmából a Vörösmarty Társaság, amely a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesülettel közösen, a fehérvári önkormányzat támogatásával hozta létre a Vajda János díjat. Ezt ezentúl minden évben egy Fejér megyében élő, alkotó költő kaphatja meg, odaítéléséről  a versolvasó, - hallgató közönség dönthet a magyar vers ünnepe alkalmából - tudtuk meg felvezetőként Adorján Viktortól, a művelődési ház igazgatójától. Aki azt is elárulta, az ötlet kollégájától, az író, költő Szikra Jánostól származik. A házigazda szerepét Bobory Zoltán, a társaság elnöke töltötte be.

Adorján Viktor ismertette a részleteket, mögötte a jelentkezők (Fotó: Pati-Nagy Bence)

Igazi közönségdíjról van tehát szó, a kitüntetett pedig a címen túl egy bronz plakettel, oklevéllel és pénzjutalommal gazdagodhat. A kiválasztási procedúra  - amit a jövőben is alkalmaznának  - úgy nézett ki: a helyszínen, a Kossuth utcai teremben jelentkeztek a versengeni kívánó költők, akiknek a kiírás szerint egy Vajda János költeménnyel és egy saját, akár régebbi verssel kellett készülniük. Szám szerint 13-an voltak, s mindegyikük húzott egy sorszámot, majd  fölolvasták a saját költeményeket. A közönség - érdeklődő jócskán akadt, megtelt a terem - eközben ha akart, jegyzetelhetett, vagy egyszerűen csak hallgatta és élvezte a verseket, az általuk keltett hatást. Majd aki szavazott, egy cetlire fölírta a legjobbnak tartott vers előadójának számát, és azt bedobta a gyűjtőbe.

Szegedi Kovács György

A voksok összeszámolása után kiderült, ki az a három költő, aki a legtöbb szavazatot kapta, ők ezután  ismét elszavalták ugyanazt, következett egy újabb voksolás és így alakult ki a végeredmény  - vagyis az első Vajda János díj tulajdonosa Szegedi Kovács György lehet, Találkozás a gyönyörű régésznővel című művéért. Az elismerés átadóját az Országos Könyvnapok megnyitóján tartják, amelynek helyszíne idén Fehérvár lesz júniusban. A versek a művelődési ház honlapján hamarosan  olvashatók.

A mezőny egyébként színvonalasnak bizonyult, értékes műveket hallhattunk,  szerelemről, közéletről, hazáról. Mivel a szerzők maguk olvastak föl, adtak elő,  az előadásmód is befolyásolhatott, erősíthette vagy gyengíthette egy-egy vers hatását. Ezért a közönség részéről itt-ott elejtett vélemények egyike szerint előadóművésznek kellene mindent felolvasni, másnak azonban kifejezetten tetszett ez a megoldás. Volt, aki úgy vélte, érdekes lenne, ha csak a verseket adnák le a szerzők, és a hallgatóság nem tudná, kiét hallja, megint más pedig azt vetette föl, talán egy zsűri is elmondhatná azért a véleményét a költeményekről.

Ahány ember, annyi gondolat, ötlet,  de igencsak úgy tűnt, hogy az újító kezdeményezés jó fogadtatásra talált.

Szegedi Kovács György verse alább olvasható.

 

 

Találkozás a gyönyörű régésznővel

Először barnára égett vállát pillantom meg,
majd éjben villódzó nagy szemeit.
Apró, finom mozdulatokkal teszi
szabaddá a fejem, kipamacsolja
szemgödröm is, itt megáll. Combjára
támasztott kezekkel térdel előttem a Nő.
Elmerengve bámul egy ideig,
s izgatottan kotor, halad rajtam tovább,
kutatva körülöttem is, talán valami tárgy
ha előbukkanna, megkönnyítvén a
végkövetkeztetést: férfi, nő, hogyan, mikor,
miért pont itt, s kezdek már beleszédülni,
ahogyan bikini alsóban átugrál fölöttem
a gyönyörű régész nő,
és csak kutat, ás, csak ás, én pedig lassan
kirajzolódom,
még lábam takart, utolsó pamacsolás,
tisztogatás és már jól is festek így
a kondenzcsíkos ég alatt
a se férfi, se nő.
Itt vagyok én, kissé hiányos öltözetékben, itt,
a porral elvegyülve e jeles csont - dombormű.
Ló se, ékszer se feszít mellettem,
semmim sincs - bár míg éltem,
nem volt ennyi kukacom.
Majd hirtelen a gyönyörű régész nő
a fejem fölé guggol, s bordáim közét
kezdi tisztogatni. Négykézlábra váltva
halad tovább lefelé,
lassan ágyékom fölé hajol,
s lefújja a port...?! Azért...
érdekes volt.
A régész nő feláll, én fekve maradok;
a lét tökéletes maradványa,
ismeretlen katonája a Mindenségnek,
még várok, várok még
valakire,
aki kiemel innen erős kézzel,
aki csontjaimat megeleveníti,
s nevemen szólít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!